Létrehozva: 2016.05.04.

Már az életét félti Győzike!

Kedden összetörték sokmilliós kocsiját, és a fenyegetések sem csitultak, melyeket dühös testépítõktõl kap. Ma már ott tart, hogy egyedül az utcára sem mer kilépni. Hová fajulhat a gyûlölet?

Gáspár Győzőnél most végkép betelt a pohár. Megfenyegették szinte abban a pillanatban, hogy bejelentette indulását egy fitneszversenyen, és gyakorlatilag a felkészülése alatt is folyamatosan fenyegető üzenetekkel bombázták. Akadtak olyan "kemény legények" is, akik közölték vele, megölik, ha színpadra mer lépni. Győzi csak nevetett rajtuk, de kedden délután kénytelen volt komolyan venni mindent, miután, saját elmondása szerint, szabályosan letarolták autóját az egyik konditerem eljött.  

Győző a %RIPOST%-nak mesélt először és utoljára a történtekről. Nem tagadta, hogy valóban fél, majd hozzátette, már csak azt várja, mikor eresztenek belé egy golyót azok a "sporttársak", akik képtelenek elfogadni őt mint sportembert.

Szerdán ismét megkerestük a Gáspár család fejét, aki az összetört autó képét eltüntette profiljáról, amit meglepő kijelentéssel indokolt.

"Az a helyzet, hogy a poszt után újabb fenyegetést kaptam, és az események után komolyan is veszem őket. Nem akarok erről többet mondani."

Legyen elég annyi, hogy a saját kezembe veszem a dolgokat, és elrendezem az egészet a magam módján

- fogalmazott ködösen Győző.

A testvére, Zsolti már konkrétabban nyilatkozott. Elárulta, mit lát a bátyján, mióta félelemben tartják a fenyegetésekkel és ma már a tettlegességgel is.  

"Elképesztő, hogy a XXI. században sportemberek így viselkedjenek. Nem kell szeretni a testvéremet, de amit ezek művelnek, az minden határon túlmegy."

Igen félünk mi is! Bár Győző jobban. Már nem is mer egyedül kilépni az utcára, mindenhová a barátai kísérik.

"Én egyet tudok, ennek nem lesz jó vége” - mondta Zsolti, aki arra is fel van készülve, hogy őt és családját is érhetik atrocitások.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Erős széllel jönnek a zivatarok

origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

mandiner.hu

Dárdai kőkemény üzenetet küldött Rossinak

origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Egyetlen szó miatt páros lábbal szálltak bele Berki Mazsiba

SZTÁRDZSÚSZ

"Az érettségi a minimum" – Kőgazdag Metta leleplezte a tanulmányait

SZTÁRDZSÚSZ

Félhetnek Schmuck Andor randipartnerei: elkészült a politikus leleplező könyve

SZTÁRDZSÚSZ

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra