Létrehozva: 2016.05.31.

Így működhetett a Megasztáros apjának bűnszervezete

A férfi ellen 2015-ben adtak ki nemzetközi körözést, miután megszökött az igazságszolgáltatás elöl. Feltehetõen Vietnamban tartózkodik. De hogy mûködhetett a szervezete?

2010-ben derült ki, hogy a Megasztárban feltűnt tehetség, Nguyen Thanh Hien szüleit és féltestvérét embercsempészettel gyanúsítják. Édesapját és bátyját előzetesbe helyezték, míg édesanyja házi őrizetben várta a tárgyalásokat. Még az év decemberében ki is engedték az apát és a fivért, de sejteni lehetett, hogy hosszú tárgyalássorozat vár rájuk a bűnszervezetben elkövetett embercsempészet fennálló vádja miatt.

Hien édesapja, Nguen Tun Ahn 2015 júniusában nem jelent meg az éppen aktuális tárgyalásán, ezért azonnal nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene - ez egyébként ma is érvényben van. A családfő feltételezések szerint hazájába, Vietnamba szökött. Már csak azért is valószínűsíthető ez, mert a távol-keleti ország és Magyarországnak között nincs érvényben kiadatási egyezmény, így a hatóságok  gyakorlatilag bottal üthetik Nguen Tun Ahn nyomát. Ráadásul, bármilyen furcsa is, az embercsempészet Vietnamban nem számít bűncselekménynek.

Ha azonban Hien apja elhagyja az országot és Vietnamon kívüli területen elfogják, akár tizenhat évet is kaphat.

A bíróság így sem tétlenkedik

Hien édesanyja, és féltestvére Magyarországon maradt, eleget tesznek kötelezettségüknek, megjelennek a folyamatosan zajló tárgyalásokon. Azt azonban nem lehet tudni, hogy a családfővel, vagyis a bűnszervezet fejének tekintett édesapával tartják –e a kapcsolatot. Ugyanakkor nyugodtan megtehetik, hiszen az ügy nem nyomozati szakban van, így nem valószínű, hogy a hatóságok lehallgatnák a család telefonjait.

Eközben Hien…

A fiatal énekesnő jelenleg nyári szünetét tölti Magyarországon, de szeptemberben visszatér Amerikába, ahol a patinás Berklee College of Music egyetemen tanul, ráadásul kiváló eredménnyel. Fényűző életét rajongói folyamatosan nyomon követhetik a különböző közösségi oldalakon.

Az énekesnő meg is mutatta követőinek - és talán nemcsak nekik -, mit tud most a harmadik szemeszter végén.

 

Hien arcán nyoma sincs az aggodalomnak. Az édesapját érintő bűncselekmény ügyében csupán egyetlen alkalommal szólalt meg, még a kirobbanásakor, és csak annyit mondott, hogy szülei és fivére is ártatlanok. Ezzel némileg ellentmond a tény, hogy édesapja szökésben van…

Hogy működhetett a szervezet?

A vád szerint a családfő és a huszonöt fős, általa irányított bűnszervezet egy éven át több száz vietnami állampolgárt utaztatott be az országba, hogy aztán hamis iratokkal, Nyugat Európába, főleg Németországba juttassák őket. Személyenként akár egymillió forintot is kereshettek az ügyleten, így becslések szerint egymilliárddal (!) gazdagodhattak 2009-ben. A %RIPOST% jól értesült informátora elárulta a trükköt, amivel a turistának álcázott vietnamiakat „kint felejtették” nyugaton.

A Megasztár alatt Hien szülei többször szerepeltek a TV2 műsorában

"Egy időben sokat hallottam az ügyről, mivel az ismerőseim között akadt néhány, akik jól ismerték a családot. Õk mesélték, hogyan is mentek a dolgok akkoriban. Az ide érkező Vietnamiakat néhány napra elszállásolták, de csak addig, amíg összejöttek annyian, hogy megtöltsenek egy turistabuszt.

Megkapták a papírjaikat és már indulhatott a vidám kis kompánia „nyaralni” Németországba. Ahogy megérkeztek egy nagyvárosba, nézelődni indultak, majd mire a kísérőjük egyet pislantott, már fel is szívódtak a tömegben.

A busz pedig jöhetett haza üresen. Hogy ezért kapott-e bárki pénzt, azt nem tudom, arról nem szólt a fáma”- mesélte informátorunk.
 

origo.hu

Brüsszel bejelentette a világháborús felkészülést

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

„Teljes a család” - Otthonába engedett betekintést Hosszú Katinka

SZTÁRDZSÚSZ

Pánikrohamot kapott Kőgazdag Metta: Ez így nem mehet tovább

SZTÁRDZSÚSZ

Herceg Csabi: „Nem volt szükségem érettségire, az érettséginek lett volna szüksége rám”

SZTÁRDZSÚSZ

Kelemen Anna alázatos szolgája akar lenni egy 21 éves, izmos srác – így reagált a botrányhősnő