Létrehozva: 2016.05.06.

Elképesztő! Hibázott a gyámügy Damu kislányának elhelyezésénél?

Minden jel arra mutat, hogy Edina egyszerûen kijátszotta a gyámügyet, hiszen annak ellenére, hogy megvonták tõle kislánya felügyeleti jogát, mégis egy fedél alatt élnek. A szakértõ szerint ez nemcsak szabályellenes, de elképesztõ is.

Damu Roland és Edina néhány napja jártak az érdi gyámügynél, ahol az apa is aláírta az iratokat, melyek lehetővé tették, hogy Maja felügyeleti joga az édesanya testvéréé legyen. Egészen addig míg a színész vagy felesége alkalmassá nem válik a gyereknevelésre.

Ez elviekben azt jelenti, hogy Edina és Damu nem élhetnek életvitelszerűen egy fedél alatt kislányukkal. Ám ez csak papíron valósult meg, hiszen Damu felesége ugyancsak nővéréhez költözött. Vagyis egyfolytában a kislánya körül lesz. A gyámügyi szakértő szerint ezzel gyakorlatilag fittyet hánynak a törvényekre.

"Úgy tűnik, hogy családba fogadás történt azzal, hogy az édesanya rokonánál helyezték el az újszülöttet."

Erre azonban úgy nem lett volna lehetőség, hogy az édesanya is abban a háztartásban él, ahová a pici került.

"A szülői felügyeletet okkal vonták meg, ami egyébként azt jelenti, hogy elválasztják anyát és gyermekét" - mondta a %RIPOST%-nak dr. Regász Mária, aki szerint ettől a pillanattól kezdve a gyámügyet terheli minden felelősség.

"Veszélyes játék ez, hiszen a jelen helyzetben akkor sincs garancia a pici biztonságát illetően, ha az édesanya éppen nem folytatja korábbi, italozós életvitelét. Nem mondom, hogy visszatér a pohárhoz, de ha megteszi, és éppen akkor, amikor a gyám nincs a közelben, akkor bármi megtörténhet."

Egyetlen esetben lett volna szabályos ez az elhelyezés, mégpedig ha az édesanya aláveti magát annak az orvosi eljárásnak, amikor a szervezetébe gyógyszert ültetnek be annak érdekében, hogy ne fogyaszthasson alkoholt

- nyilatkozta a szakértő, aki szerint a gyámügynek sürgősen intézkednie kell Maja ügyében.

"Ha az ügyészség tudomást szerez a kialakult helyzetről, kifogásolnia kell. De megteheti ezt az ombudsman is és a másodfokú gyámhivatal is. Ami biztos, hogy az édesanya nem élhet egy fedél alatt a gyermekkel, amíg fennáll a veszélyeztetés lehetősége" - összegezte dr. Regász Mária.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem sokat takar Wolf Kati melleiből a mélyen dekoltált ruha

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét