RETRO RÁDIÓ

Vitraynak sámlira kellett állnia, hogy felérje interjúalanyát!

Vitraynak sámlira kellett állnia, hogy felérje interjúalanyát!
WM
Szerző
WM
Létrehozva2016. 04. 23. 21:47

Vitray Tamás szívesen nosztalgiázik, szerinte õk és kollégái annak idején Robin Hoodok voltak. Úgy véli, ma már közel sem olyan nagy kunszt mûsort vezetni.

Vitray Tamás szívesen mesél a múltról, ha kérdezik. 1958-ban angol nyelvtudása miatt kérték fel, hogy készítsen interjút az amerikai atlétacsapattal. A legendás riporter azt hitte, hogy felvétel készül, nem is sejtette, hogy az adást élőben sugározzák. Arra is jól emlékszik, hogy sámlira kellett állnia, hogy beleférjen egy képkivágásba a legendás amerikai sportolóval, Rafer Johnsonnal - írja a Blikk.

A kereskedelmi tévék indulása óta szerinte nem is derül ki, ha valaki igazán tehetséges: 

Nagyjából azt mondtam, hogy sajnos az, amit ők tudnak, nehezen lesz bebizonyítható, mert kisebb a velük szemben támasztott igény.

A legendás műsorvezető fanyalogva tette hozzá, hogy más lett a televíziózás. A kereskedelmi csatornák elszaporodásával az lett a fontos, hogy sokan nézzék azokat, tömegesíteni kell a szolgáltatást.

Végül azzal zárta gondolatait:

A régi képernyősöket szinte családtagként tisztelték. Ma a szappanoperák szerep­lőit és a rappereket is jobban ismerik.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.