RETRO RÁDIÓ

Erre szórt el milliókat Hujber Feri

Erre szórt el milliókat Hujber Feri
Keleti Anita
Szerző
Keleti Anita
Létrehozva2016. 04. 19. 13:26

A teljes életmódváltáson átesett színész felidézte azon korszakát, amikor gondolkodás nélkül pusztította magát és a pénztárcája tartalmát.

Hujber Ferenc féktelen múltjáról beszélt az Echo TV-ben, ahol többek között azt is elárulta, hogy mennyi volt a napi alkoholadagja. Elmesélte azt is, hogy mennyire tiszteletlenül viselkedett akkoriban, és bizony előfordult olyan is, hogy hullarészegen állt színpadra.

A napi fél liter tömény alap volt, erre jött még négy, öt, hat üveg pezsgő vagy bor, plusz a sörök

- számolt be róla az azóta megkomolyodott és jó útra tért színész.

A penzcentrum.hu ezekből az adatokból számolta ki, hogy mennyibe is kerülhetett Hujbernek ez az életmód, és elképesztő összeg jött ki. Mivel fél liter tömény (vodka) 2200 forint, hat üveg vörös bor 3732 forint (622 forint/darab) és három sör 651 forint (217 forint/darab), akkor ez alapján Hujber körülbelül 6583 forintot költhetett egy nap alatt alkoholra, ami egy hónap alatt akár 200 ezer forintra is rúghatott. Így egy év alatt csaknem 2,4 millió forintot piálhatott el. Persze ennél sokkal magasabb is lehet az összeg, hiszen a tömény alkoholok és a borok sokkal többe is kerülhettek a számított áraknál.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.