RETRO RÁDIÓ

Csúnyán leoltotta a tévében a falusiakat Karda Bea

Csúnyán leoltotta a tévében a falusiakat Karda Bea
BDF
Szerző
BDF
Létrehozva2016. 04. 22. 21:45

Amint adásban is kiderült, a magyar énekesnõ egyáltalán nem szereti a lakodalmas nótákat. Az egyik esküvõn azonban csak a mulatós szólt, Bea legnagyobb bánatára.

Eleinte nagy titkolózás övezte Karda Bea nagy napját. Aztán végül ő maga árulta el, miért. Lagzijuk a Viasat3-on futó műsor részese volt, amelyben három másik párral versenyzett a főnyereményért, egy álomnászútért.

A Négy esküvő tegnapi epizódjában Bea lagzija mellett egyik vetélytársa, Andi menyegzőjébe is betekintést nyerhettek a tévénézők. A magyar énekesnőnek összességében nagyon tetszett a lagzi, a zenét kivéve.

„Erre a zenei világra nem voltam ráhergelődve, hogy én erre egyáltalán táncolni fogok. Főleg nem ennyit. Nekem nem ez az ízlésem, de mindent elkövetek, hogy az itteni falusi nép jól érezze magát” – kezdte Bea, majd hozzátette:

„Legyünk őszinték, ez az egész lakodalom nekik készült. Saját maguknak”

– mondta el véleményét az estével kapcsolatban az énekesnő, aki ezek szerint úgy gondolja, a mulatós a tanyasiak zenéje.

Habár az álomutazást nem Bea nyerte meg, legalább a jóslata bejött. Annyira megörült sikerének, hogy még az is lehet, később szakmát vált és felcsap látnoknak.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.