RETRO RÁDIÓ

Akár 10 évet is kaphat VV Aurelio

Akár 10 évet is kaphat VV Aurelio
Buster
Szerző
Buster
Létrehozva2016. 04. 01. 17:19

Meglehetõsen korán örült VV Aurelio, miután drogügyében kézhez kapta a nyomozás lezárásáról szóló iratot. Ugyanis még csak most kezdõdik a tánc.

Aurelio csütörtökön büszkén mutatta meg rajongóinak az Instagramon azt a rendőrségi jegyzőkönyvet, ami az ellene folyó nyomozás lezárásáról szól. Aztán feltehetően maga is rájött, hogy a kiposztolt irat tartalma nem egészen azt jelenti, amit első nekifutásra hitt. Hiszen nem azt kívánták a tudtára adni, hogy nem bizonyítható a bűnössége drogbirtoklási és -fogyasztási ügyében. Sokkal inkább azt, hogy a rendőrség végzett, most az ügyészségen a sor.

 

Mint ismeretes, a ValóVilág 2014-es szériájának győztesét tavaly novemberben kapcsolták le a zsaruk, és miután zavartan viselkedett, átkutatták autóját. Ekkor került elő némi gyanús fehér por és némi növényi származék is, mely a házkutatás során egészen hatvan grammig duzzadt. A bajt csak tetézte, hogy a srác az igazoltatáskor éppen drogos befolyásoltság alatt állt. Ezután indult meg ellene az a nyomozás melyről most az értesítést kapta. De feltehetően az ügyet vádemelési javaslattal továbbadták az ügyészségnek, így vár még néhány kemény pillanat Aurelióra a bíróságon.

Dr. Mester Csaba ügyvéd elárulta, mi lehet a legrosszabb forgatókönyv a celeblegény számára.

"A nyomozás lezárásáról kapott irat csak egy aktusa az eljárásnak, melyből nem derül ki, hogy megszüntető határozat követi-e vagy vádemelési javaslat. Ugyanakkor jelen esetben vélelmezhető, hogy az utóbbiról lehet szó. Azt azonban fontos tudni, hogy a mennyiségi meghatározásnál nem az a fontos, hogy a talált anyag önmagában mennyit nyom a mérlegen, hanem, hogy mennyi a hatóanyagtartalma."

Amennyiben nem haladja meg a csekély mennyiség felső határát, feltehetően elterelésre kerülhet sor, de ha eléri a jelentős mennyiséget, akkor a törvény 5-10 évig terjedő szabadságvesztéssel hivatott büntetni.

"A bírónak a középértékből kell kiindulnia, és mérlegelnie kell az esetleges enyhítő vagy éppen súlyosbító körülményeket" - összegezte a lehetőségeket a %RIPOST%-nak Dr. Mester Csaba.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.