
A Kismenõk zsûritagja tizenhét évesen veszítette el édesapját, akivel nem volt tökéletes a kapcsolata. Anita most jött csak rá, mi mindent szalasztott el akkoriban.
Ábel Anita élete első ránézésre tökéletesnek tűnik, hiszen a magánéletével és a karrierjével is maximálisan elégedett lehet. Így a legtöbben azt gondolhatják, hogy semmit nem változtatna mostani életén, pedig a műsorvezető egy dolgot teljesen másképp csinálna. Elhunyt édesapjával való kapcsolatát ugyanis szívesen rendbe hozná.
![]()
Nagyon korán elveszettem apukámat. Nagyon sokszor mostanában eszembe jut, hogy tulajdonképpen nem is beszélgettem vele egy igazán jót.
"Mert tini voltam, és annyira nem érdekelt a szüleim véleménye. Vagy az, hogy milyen értékes pillanat leülni velük, és elmondani, mi van velem. Ha visszapörgethetném az időt, akkor olyan jó lenne vele beszélgetni, csak egyszer, úgy igazán. Ezzel a mai ésszel, a tizenhét éves testemben. Ez hiányzik, ez nem történt meg. Erre nagyon sokat gondolok" - árulta el A nő háromszor című műsorban a TV2 sztárja, aki ezen kívül még azt is megbánta, hogy nem próbált többször felvételizni a Színművészeti Egyetemre.







