RETRO RÁDIÓ

Victoria kirúgta David Beckhamet

Victoria kirúgta David Beckhamet
The_M
Szerző
The_M
Létrehozva2016. 03. 29. 10:30

Nyugalom, csak üzleti téren szakítottak. Az egykori Spice Girl divatcégéhez ugyanis már nincs köze férjurának, miután kitette az igazgatói posztból.

David Beckham már futballistaként is a világ legeladhatóbb férfimodelljének számított, és az évek alatt egy cégóriás épült a személye köré. Aminek természetesen a felesége is a része volt, de egészen a saját divatmárkája beindításáig Victoria Beckham csak másodhegedűsként vett részt a családi vállalkozásban.

Viszont az elmúlt hat esztendőben a világ egyik legsikeresebb márkájává nőtte ki magát Beckhamné ruhacége. Aminek fura mód a férje rosszat tesz.

Így Victoria úgy döntött, megkéri Davidet, hogy távozzon a cége igazgatói posztjáról.

Az ok teljesen prózai: Becks ugyanis nem alkot, csak a nevét adja más cégek termékeihez. Ellenben az asszony egyedi, saját ruhakollekciókat tervez, és szeretné elkerülni annak a látszatát, hogy neki is besegít valaki, mint az urának. Ezért kénytelen volt szakmailag elhatárolódni Davidtől, aki csak a nevét teszi bele mindenbe, nem a tehetségét. Ettől persze a házasságukban nem történt változás, és ugyanolyan boldogok, mint korábban.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.