Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2016.03.03.

Megszökött otthonról a lábadozó Rózsa György

Az operációja után lábadozó tévés nem bírja a bezártságot, elõfordul, hogy szó nélkül lelép otthonról. Lánya ezért egyre furcsább dolgokat is megtesz azért, hogy édesapja minél elõbb felépüljön.

Rózsa Györgyöt pár héttel ezelőtt pokoli fájdalmakkal szállították kórházba, ahol gerincsérvével azonnal meg is műtötték. A legendás műsorvezető operációja szerencsére jól sikerült, de a lábadozás még hosszú ideig tarthat. A tévés viszont egyre rosszabbul bírja a bezártságot, lánya ezért különböző cselekhez folyamodik, hogy otthon tartsa édesapját - írta meg a Story magazin.

Az apunak egyelőre otthon szabad csak tornásznia, főleg ágyban. Diétáznia kell, orvosi tanácsra minimum négy kilótól kéne megszabadulnia. Apu ezzel megbékélt, de azzal már nem, hogy nem mehet sehova. Emiatt kénytelen voltam eldugni a kocsikulcsát, mert azzal sétálgatott otthon, jelezve hogy indulna. El kellett torlaszolnom a kijáratot is, mert ha nem teszem, biztosan meglép otthonról.

"Egyik este így is hűlt helyét találtam, amikor meglátogattam. Felhívták ugyanis a barátai, és megkérdezték, nincs-e kedve velük vacsorázni. Mondanom sem kell, hogy volt kedve" - magyarázta a meglepő intézkedések okát Csilla, aki szerint édesapja úgy viselkedik, mint egy rossz gyerek. Ezért szeretne minél közelebb lenni hozzá.

"Egyelőre kicsit messze lakunk egymástól, és apu egyedül él. Ennek nem örülök, jó lett volna, ha talál magának egy társat, de nem így alakult. Jobb lenne, ha a közelemben tudhatnám, hogyha baj van, azonnal átszaladhassak hozzá" - árulta el a tévés egyetlen gyermeke, akinek Rózsa Gyuri egy meghökkentő ígéretet is tett. A kérdés már csak az, hogy betartja-e, és valóban láthatjuk-e majd rúdon pörögni őt.

Ez egy fantasztikus sport, egyszer már kipróbálta, akkor tetszett is neki, de lusta volt folytatni. Talán most, hogy kötelező lesz mozognia, rá tudom venni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rejtélyes gond van az iPhone-okkal

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

mindmegette.hu

Gyalogosként állt be a McDrive-ba egy magyar srác, ő sem hitte el, ami ezután történt

vg.hu

Ezt sokan benézték: tévedés, hogy a románok jobban élnének, mint a magyarok – de akkor mi van a háttérben?

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

magyarnemzet.hu

Kitört a pánik, aztán a népharag amiatt, amit a pékáru között találtak egy magyar áruházban

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

A 13 leggyorsabb ebédrecept hétvégére, hogy ne strázsálj a konyhában

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Ezek voltak a hét legolvasottabb sztárhírei: Rákkal küzd a népszerű színésznő, Tóth Gabi teljesen kiakadt, barátság lett a házasságból

SZTÁRDZSÚSZ

„Azt tudnotok kell, hogy benne van szívem, lelkem!” – Schobert Norbi nagy dobásra készül