Létrehozva: 2016.02.22.

Fiatal kolléganőjétől született gyermeke a TV2 sztárjának

Jánosi Dávid harmadszor is apa lett, hiszen kilenc évvel fiatalabb szerelme a napokban egy kislánnyal ajándékozta meg õt.

A Jóban Rosszban Nemes dokiját alakító Jánosi Dávid magánélete sokáig volt reflektorfényben, hiszen hosszú időn át próbálta rendezni kapcsolatát két fia édesanyjával. Feleségével végül úgy döntöttek, hogy külön utakon járnak, de viharos szakítása után Dávidra újra rátalált a szerelem.

Fiatal kolléganője, Nemes Vanda rabolta el a szívét, sőt, pár hónap együttlét után már első közös gyermeküket várták. Boldogságuk a napokban teljesedett ki, hiszen kislányuk egészségesen jött a világra.

Liza 3700 grammal és 53 centivel született csütörtökön. Nagyon boldogok vagyunk, az anyuka és a baba jól van, az utóbbi egészségesen fejlődik. Bent voltam én is a szülésnél, én vágtam el a köldökzsinórt.

"Két fiam van, és örülök, hogy most egy kislánnyal áldott meg minket a sors, arról azonban még nem tudok nyilatkozni, milyen érzés lányos apának lenni, hiszen csak mostantól fogom megtapasztalni" – nyilatkozta a Borsnak büszkén a TV2 sztárja.

origo.hu

Döbbenet: végleg eldőlt Dárdai Pál jövője a Herthánál?

origo.hu

Orbán Viktor az ukrán elnökkel tárgyalt

borsonline.hu

Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik

magyarnemzet.hu

Ez vár Szoboszlai Dominikre az új Liverpoolban az edzőjelölt jó ismerője szerint

ripost.hu

Kiürítették a vásárlókkal teli Tescót, nagy baj történt a péntáraknál

hirtv.hu

Átfogó támadásba kezdett Oroszország

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Nem élte meg a reggelt: elhunyt a 67 éves énekes

SZTÁRDZSÚSZ

Millió darabra tört szívvel jelentették be, tegnap elhunyt a színészlegenda

SZTÁRDZSÚSZ

Virtuális nőre vetett szemet MC Hawer: "Annyira gyönyörű számomra, hogy szerintem ilyet csak alkotni lehet"

SZTÁRDZSÚSZ

„Teljes a család” - Otthonába engedett betekintést Hosszú Katinka