tóth gabi
A népszerû színész arról panaszkodott egy bulvárlapnak, hogy a tavalyi év utolsó két hónapjában alig keresett pénzt, így megélhetési problémái lehetnek. Fura ez a nyilatkozat, ugyanis nyár elején még azt mondta, ha nem lépne ki a lakásból, akkor is megélne, annyi félretett pénze van.
Az RTL Klub sztárja aggasztó dolgokat árult el anyagi helyzetéről. Rékasi Károly azt mondta, hogy fogyatkozó bevételei miatt még a barátainak sem tudott segíteni az elmúlt hónapokban, hogyha anyagi gondokkal fordultak hozzá. De családja megélhetése is nehéz helyzetbe került a kiesett munkák miatt.
"A rommá tört lábammal nem tudtam ellátni a színészi feladataimat, így aztán az év utolsó két hónapjában huszadannyit kerestem, mint az előző évben ugyanakkor. Tudom, sokan azt gondolják, hogy az ismert emberek - akik esténként feltűnnek a televízióban, szerepelnek színházi előadásokban, reklámokban, nagy- vagy éppen kisjátékfilmekben -, hatalmas összegeket visznek haza, de ez nem így van"
- fakadt ki a Borsnak a színész, aki azt is hozzátette, hogy az itthoni művészek fizetése csak egy tisztes megélhetéshez elegendő, és nem a luxushoz.
Meglepőek ezek a mondatok, ugyanis októberben még arról beszélt egy hírportálnak, hogy annyi félretett pénze van a korábbi évekből, hogy jó darabig tudnának belőle élni.
"Mindig is figyeltem a bevételeimre, amit a nem kevés elfoglaltságomból elő tudtam teremteni, nem szórtam szét. Ha ki sem tenném a lakásból a lábamat, akkor is tisztesen és tisztességesen tudnánk gazdálkodni a megtakarításaimból. Nem lenne semmi baj abból az égvilágon, hogy most kevesebbet viszek haza. Nem igaz, hogy reklámfelkérésekkel készülök betömni bizonyos lyukakat, amik valójában nem is léteznek. Csakis olyasmivel foglalkozom, aminek valóságalapja van."
- mondta október közepén a life.hu-nak.
Rékasit a József Attila Színház Hattyúdal című darabjának nyári turnéjában lecserélték, ezért az előadások után járó összeget biztosan nem kapta meg. Viszont a színháznak állandó tagja, így az alapfizetését valószínűleg nem vonták meg tőle Nemcsák Károlyék. De a színház az őszi bemutatókat is inkább elcsúsztatta, hogy biztosan játszani tudjon a színész. Két premierrel várták meg, és a színház honlapja szerint jelenleg is 5 darabban játszik.
Másik legfontosabb munkája, az RTL Klub sikersorozata. A Barátok közt stábja Rékasi balesete idején a nyári szünetét töltötte, az új részekben pedig megoldották, hogy a színész fizikailag ne legyen jelen. Viszont a történetben jelen volt a karaktere. Vagyis a fizetése itt sem maradt el.
A Mission: Impossible ötödik részének szinkronizálásától azonban valóban elesett Rékasi, helyette Széles Tamás hangján szólalt meg Tom Cruise. De további elmulasztott szinkronmunkákról nem tudni. Sőt már ezen a téren is munkába állt, hiszen az X-akták új sorozatában, ahogy korábban írtuk, Rékasi kölcsönzi Murder ügynök hangját.
Emellett motivációs tréningeket is tartott országszerte balesete után. Valamint benyújtotta a kárigényét is.
"Teljesen máshogy alakult volna az őszöm és a telem, ha nincs ez a karambol. Természetesen lesz kárigényem a kieső bevételek miatt"
- nyilatkozta korábban a Blikknek.
A fent leírtak a nyilvános munkáit veszik alapul, de Rékasi több üzletben is érdekelt lehet a színészet mellett. Szóval fura, hogy miért lettek hirtelen anyagi gondjai.