RETRO RÁDIÓ

Jakupcsek Gabriella az interneten olvasta, kik lesznek az utódai

Jakupcsek Gabriella az interneten olvasta, kik lesznek az utódai
MMB.
Szerző
MMB.
Létrehozva2016. 01. 07. 07:16

A mûsorvezetõt Novodomszky Éva és Tatár Csilla válthatja a köztévénél, Jakupcsek, úgy tûnik, nem tudta, hogy már külsõsként sem számítanak rá. A világhálóról értesült a fejleményekrõl.

Mint azt a %RIPOST% korábban megírta, Jakupcsek Gabriellával karácsony előtt szerződést bontott a köztévé.

Rajongói sokáig reménykedtek, hogy talán külsősként dolgozhat tovább a csatornánál a műsorvezető, ám minden jel arra mutat, hogy a Ridikülben Novodomszky Éva a Magyarország, szeretlek! című vetélkedőben pedig Tatár Csilla váltja majd – írta meg a Bors.

A székházban azt beszélik, hogy  Tatár Csilla veszi át Gabi helyét Jenő mellett. Csilla tavaly már bizonyított A Dalban, így idén is ő vezeti majd.

"Úgy látszik, a kisbabája mellett még erre a műsorra is lesz energiája" – árulta el a lapnak egy informátor, aki szerint a másik utód, Éva vonakodva örült a felkérésnek.

Amikor az MTVA vezetése tudatta vele, hogy új szerepkörben, a Ridikülben számítanak rá, Éva nem akarta elvállalni. Nyilván bántotta, hogy a kirúgott ikon, Jakupcsek helyére kerül, ami, lássuk be, elég nehezen megugorható feladat. Még szerda délelőtt is bizonytalan volt, hogy elvállalja-e, de végül igent mondott. Egyébként se nagyon lett volna más választása, hiszen az MTVA alkalmazottja, nem igazán van lehetősége nemet mondani.

A lap információi szerint Jakupcsek Gabriella erről semmit nem tudott, az interneten olvasta csupán, kik kerülhetnek a helyére. A megkeresésre SMS-ben annyit válaszolt, hogy szerződése szerint nem nyilatkozhat az  üggyel kapcsolatban.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.