
A sármos színész elengedhetetlennek tartotta, hogy beszéljen rajongóival a szexrõl. Fenyõ Iván kendõzetlenül mondta el a véleményét a témáról, szerinte a mai szex olyan, mint a burjánzó rákos sejtek egy egykor egészséges testben.
Mintha egy középiskolai szexuális oktatásról posztolt volna a színész, bár kicsit erősebben fogalmazott a mai társadalom szokásaival kapcsolatban. Fenyő Iván kőkemény kritikát fogalmazott meg a mai szexualitással kapcsolatban. Szerinte a közösségi oldalakra kitett fotók sokat elárulnak a mai kirakatnőkről, akik csak a férfiaknak próbálnak tetszeni a kihívó, néha már durva fotókkal. Innen indul szerinte a teljes érzelmi elhidegülés szex közben, de erről senki sem mer beszélni.
"Nem is fogjátok valószínűleg felvállalni mindenki előtt, hogy "igen, én szétszedem a csajt hátulról általában, és addig tolom, amíg él, aztán ez meg az.. Merthogy nekem erről szól a szex, aztán dobom, és jön a másik.." Vagy a Nők sem fogják leírni, ha úgy is gondolják, hogy "Én úgy szeretem, hogy egy kicsit azért fájjon(???), meg szeretném, hogy úgy igazán tegyenek helyre rendesen, vagy közben picit szorítsanak is meg, akár még a torkomat is, vagy ne kapjak levegőt, stb,. és picit alázzanak is közben, megerőszakolós is lehet, persze finoman", vagy inkább: "micsoda?? én teperem le a férfit, mint egy vadat, megfordítva a szerepeket, és kicsavarom belőle még a szuszt is, és domináskodom, és diktálok, és használom, és elkapom", stb..."
- írja bejegyzésében Iván, aki maga is bevallja, hogy korábban ő is csak használta a nőket, mint kielégülési eszközöket.
Fenyő egyik nemet sem hibáztatja a kialakult helyzet miatt, ő csak azt bánja, hogy igazi szexualitás eltűnt a kapcsolatokból. Szerinte a férfiak nevelték ilyenre a nőket, viszont a nők erőszakolták ezt az értékrendet a magamutogatásukkal és könnyűvérűségükkel.
"Higgy nekem, elég sok lánnyal van/volt kapcsolatom, tudom mit beszélek, és most is sokkal beszélek. De persze még mindig mi vezetünk ebben, férfiak, akik sokszor teljesen képtelenek vagyunk megnyitni a szívünket szex közben. Nem is értjük a kérdést. Totális sötétben vagyunk, és a nőket is erővel, és erőszakossággal a teljes vadságra és baromságra, állatiasságra neveljük és kényszerítjük. Miközben mi, az egónkat elégítjük ki mindezzel. Csak amikor már ott tartunk, hogy egy lány nyomja így, sőt nem egy db, hanem mondjuk a 75 százaléka a szexuálisan éhes és aktív csajoknak, és nőknek, az elkeserítő, kiábrándító, és egy hatalmas felkiáltójel, egy tanulságos szoció tanulmány, hogy hol is tart a világ és merre is megyünk..!!"
Persze posztjában azt is tudatosítja a színész, hogy szükségünk van a szexualitásra, csak nem pont erre a változatára. Végül bejegyzésében egy nagyon durva hasonlattal élt a ma kialakult - szerinte beteges - szexuális hozzáállásról.
"A szex kell, a szex gyönyörű, a szex egy csoda Út, de ami ma van elterjedve ezzel kapcsolatban, az olyan, mint a gyilkos rákos sejtek egyre burjánzó csoportja, egy egykor egészséges testben!"
Napok óta érzem, jött a megérzés, hogy most már beszélnünk kell a szexről (is). Ez egy alap téma. Ez egy mindent...
Közzétette: Fenyő Iván – 2016. január 17.







