RETRO RÁDIÓ

Ezektől a botrányoktól volt hangos A Dal első fordulója

Ezektől a botrányoktól volt hangos A Dal első fordulója
MMB.
Szerző
MMB.
Létrehozva2016. 01. 25. 15:25

Már most áll a bál az MTVA mûsora körül, sokan ugyanis kemény kritikát fogalmaztak meg az adás után. Fellépõk és zsûritagok egyaránt kaptak hideget és meleget.

Szombat este zajlott le A Dal első elődöntője, ám a figyelmet nem kizárólag a tíz produkció, sokkal inkább az azokat övező botrányok kötötték le.

Alekosz a közösségi oldalon rasszistázott

Az Édes Élet sztárja botrányos posztot tett fel Facebook-oldalára, amiben ellenérzését fejezte ki egyes fellépők származásával kapcsolatban. 

Nézem az Eurovíziót és nem értem, hogy a miniszterelnök miért is hagyhatja azt, hogy Magyarországot adott esetben egy afrikai, egy ázsiai, vagy egy Magyarországtól eltérő, teljesen idegen meggyőződésű ember képviselje úgy, hogy ráadásul nem is magyarul énekel

- írta  a félig görög származású Alekosz, akinek bejegyzésén a netezők teljesen kiakadtak. Szerintük túl sokat enged meg magának, többen rasszistának nevezték.

Mohamed Fatima sértettsége

Az énekesnő dalát csúnyán leszólták a zsűritagok, amit az adás után nem hagyott szó nélkül. 

Csak pilláztam a zsűri véleményét hallgatva, hiszen az előadásunkat a zsűrivel közösen találtuk ki. Ha tudták, hogy ez nekik nem fog tetszeni, akkor miért nem szóltak, miért engedték, hogy így maradjon?

"Minket a zenénk minősít, és a közönségünket szeretnénk kiszolgálni, nem pedig egy zsűrit. Elmondták a véleményüket, mi elfogadtuk azt, de nem biztos, hogy ugyanezt gondoljuk magunkról. A történteket én egy edzésnek tartom, és állítólag ami nem öl meg, az megerősít" – árulta el Fatima Kiesése után a Borsnak. Az énekesnői jövőre biztosan nem indul a megmérettetésen.

Valószínűleg a következő forduló is tartogat nekünk meglepő pillanatokat. Kíváncsian várjuk!

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.