RETRO RÁDIÓ

Megdöbbentő állapotban, de színpadra lépett Gesztesi Károly

Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2015. 12. 14. 06:03

Imbolyogva, furcsa tekintettel, de újra a közönség elé állt az egészségi problémákkal küzdõ, túlhajszolt színész. Bár a szerdai fellépése elõtt eltûnt Gyõrbõl, késõbb elõkerült, és kollégáival együtt érkezett Szegedre.

Ahogy arról a %RIPOST% korábban beszámolt, Gesztesi Károly szerdán hatalmas csalódást okozott győri rajongóinak, amikor egész egyszerűen úgy döntött: kihagyja esti fellépését, és el sem megy a Vaskakas Bábszínházba. Az előadás később elmaradt, a felháborodott közönség pedig dühösen távozott. Az egészségi gondokkal küzdő színész ráadásul kollégáit is cserben hagyta.

Így aztán nem meglepő, hogy a társulat pénteken már nem bízta a véletlenre a dolgot. Saját turnébuszukba ültették Gesztesit, akinek így nem volt választása:  miután csütörtökre valahogy előkerült, a többiekkel együtt utazott következő fellépésük helyszínére, Szegedre.

A Tisza-parti városban pedig a szerdai előzmények ellenére is telt ház fogadta őket. A nézők persze nemcsak az Estére szabad a kecó című darabra voltak kíváncsiak, hanem arra is, hogy Gesztesi egyáltalán színpadra lép-e.

Károly végül megjelent a közönség előtt, ám állapota többeket is megdöbbentett. Bár vitathatatlan profizmussal játszott, a Bors olvasói szerint tekintete megmagyarázhatatlanul furcsa volt, mozgása pedig erősen bizonytalannak tűnt.

Mintha állandó támogatásra szorulna.

Vajon mi lehetett vele?

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.