RETRO RÁDIÓ

Ezért nem házasodtak még össze Iszak Eszterék

MMB.
Szerző
MMB.
Létrehozva2015. 12. 02. 17:29

Iszak Eszter és Dobrády Ákos már másfél éve jegyben járnak, az esküvõjük azonban még várat magára. Most kiderült, mi ennek az oka.

A csinos modell és a TNT frontembere már három éve alkotnak egy párt, és ugyan másfél éve eljegyezték egymást, az összeköltözésre is csak nemrég szánták el magukat. Ezért sokan kétségbe vonták a sztárpár boldogságát, sőt még szakításukról is röppentek fel hamis hírek.

Iszak Eszter azonban mindenkit megnyugtatott, teljes a harmónia közte és vőlegénye, Dobrády Ákos között. A házasság pedig napirenden van náluk, ennek ellenére egyáltalán nem sürgetik az oltár elé vonulást - nyilatkozta a VIVA TV műsorvezetője a life.hu-nak.

A jegyességgel egy lépcsőfokot előre léptünk, de nem gondolom, hogy el kéne sietni az esküvőt. Egyébként annak köszönhető, hogy idén még nem házasodtunk össze, hogy a szervezés egyikünknek sem az erőssége.

"Odáig még nem jutottunk el, hogy mindent az utolsó szalvétáig megtervezzünk" - árulta el az egyszerű, de annál meglepőbb okot Eszti, majd hozzátette, nem kell már azért olyan sokat várni a boldogító igen kimondására.

Lehet, hogy segítséget kérünk majd, de mindenképpen összekötjük az életünket a közeljövőben.

"Nekünk az eljegyzés is abszolút azt mutatja, hogy szeretnénk összeházasodni, meg minden mást is, ami ezután jön" - utalt sejtelmesen a családbővítésre a szexi modell, aki egyáltalán nem szeretne rágörcsölni a nagy nap körüli teendőkre.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.