Brüsszel szervezni és nem megállítani akarja a migrációt!

POLITIK

Tóth Gabi tangás vonaglása miatt bukhatja el a Sztárban sztárt - Fotók

Bár Csobot Adélra szavaztak a legkevesebben a mûsor döntõjének elsõ körében, az eddig toronymagas esélyesnek tartott Tóth Gabi annak ellenére visszaesett, hogy mindössze egy testhez simuló dressz takarta idomait. Az est abszolút befutója Gáspár Laci lett, latexnadrágban.

Hiába bámulta szájtátva a zsűri Tóth Gabi és Szandi erotikus produkcióját, a Rihannaként színpadra lépő énekesnő sokáig csak a tabella utolsó helyén szerepelt. Pedig Gabi mindent bedobott, amit csak lehetett, a szavazatokért még egy kis kéjes vonaglást is bevállalt a kétgyermekes anyukaként is bombaformában lévő Szandival.

Ám ez nem mindig elég, ha a zsűrit megfosztják legveszélyesebb fegyverétől, a pontozástól. A Sztárban sztár döntőjében ugyanis Bereczkiék már csak szóban értékelhetnek, a végeredmény egyedül a nézők kezében van. Utóbbiak pedig nem igazán díjazták a szerelemtől egyre hízó Gabit, még vetkőzése ellenére sem.

Az énekesnőre ráadásul szólóprodukciójában is rájárt a rúd. A kisebbik Tóth lány ekkor a dögös dresszt szakállra és kalapra cserélte, és Sub Bass Monsterként rappelve próbálta átadni a nagyvilágnak a gyulafirátóti életérzést. Igen ám, csakhogy a lendületes szövegelés közben szétszakadt rajta a nadrág, ettől pedig saját bevallása szerint is belezavarodott saját előadásába.

Gabi így aztán sokáig a tabella legvégén kullogott, mígnem az első kisbabáját váró Csobot Adélnak sikerült még kevesebb szavazatot gyűjtenie a véghajrában. Adél idegeit egyébként az utóbbi időben teljesen tönkretették a TV2 műsorának rajongói, akik már hetek óta a terheshasat villantó kismama távozását követelik.

 

Nagyon köszönöm az eddigi szavazatokat, egyszer még tudtok rám szavazni, köööööszönöm

Szerző: Csobot Adél2015. november 22.

Az est sztárja - mint már annyiszor - ismét Gáspár Laci lett, aki először Demjén Rózsiként érzelgősködött, majd ismét nővé alakult: Kökény Attilával közösen ropta a Grease legnagyobb slágerére, és latexnadrágban rázta meglehetősen formás hátsóját.

Ez pedig egyértelműen vezető helyet hozott számára, míg Peter Srámeknek egyelőre be kell érnie a képzeletbeli második hellyel.
Persze az állás még változhat, hiszen a verseny csak egy hét múlva ér véget. Ennek ellenére nagyon úgy néz ki, hogy a csajoknak mindent bele kell adniuk, hogy legyőzzék a Sztárban sztár két abszolút favorit férfitagját.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális melleket mutatott a világ legszexibb golfozónője - kép

origo.hu

Átlátszó felsőben, bőr miniszoknyában a gyönyörű Palvin Barbara - fotó

mindmegette.hu

Megvannak a dobogósok: közülük kerül ki A Konyhafőnök idei győztese!

vg.hu

Minden részlet kiderül a nyugdíjemelésről – Gulyás Gergely a kormányinfón tisztázta a helyzetet

ripost.hu

Újra gázolt a vonat, esélye sem volt a kerékpárosnak Vecsésnél

mandiner.hu

Gulyás Márton azzal vádol, hogy „dehumanizáltam” őt, pedig csak feltettem egy kérdést, amire képtelen válaszolni

origo.hu

Előrehajolva mutatta a kamerába hatalmas melleit Sofía Vergara - képek

astronet.hu

Napi horoszkóp 2023. szeptember 29.: az Ikrek örömteli hírt kap, a Skorpióra váratlan találkozás vár

ripost.hu

Robbant a cukiságbomba: nincs is aranyosabb Stohl Luca kislányánál

ripost.hu

Sokkoló: a magyar fitneszedzőn kívül még egy ember meghalt a túravezető csoportjában

life.hu

Bármilyen meglepő, ezek a tünetek depresszióra utalhatnak(x)

mandiner.hu

Mandiner éves előfizetés, féléves áron! Váltson zöldre lapunkkal és nyerjen elektromos rollert!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Durva! Ezért nem mernek itthon szórakozóhelyre menni Marics Petiék

SZTÁRDZSÚSZ

Szorcsik Viki először és utoljára szólalt meg a Mischinger-botrányról: „Nem megúsztam a pert, mert nem is volt ügy”

SZTÁRDZSÚSZ

Ledobták a textilt, falatnyi bikiniben pózolnak a magyar sztárok

SZTÁRDZSÚSZ

"Volt olyan ismerősöm, aki pont így veszítette el az életét" – kiakadtak az emberek Király Viktor feleségére

SZTÁRDZSÚSZ

Robbant a cukiságbomba: nincs is aranyosabb Stohl Luca kislányánál

SZTÁRDZSÚSZ

Ez brutális: PSG Ogli őrjöngve dobta ki a tévét az ablakon - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Plasztikázásról vallott Tolvai Reni: „Legalább 5 éve csináljuk”

SZTÁRDZSÚSZ

Dopeman a Kőgazdag Fiatalokról: fapados parasztok