
Szulák Andrea: eddig sosem ő választott magának párt
Szeptember végén jelentette be az énekesnõ, hogy 10 év után elhagyja gyermeke apját, Gábort. Szulák Andrea a szakítása óta most szólalt meg elõször, és elmondta, a legnagyobb baj az volt egész életében, hogy szerelmei csak ölbe tett kézzel nézték, ahogy õ robotol a megélhetésért.
10 év és egy gyermek után döntött úgy Szulák Andrea, hogy elhagyja párját, és mostantól egyedül neveli Rozinát. Szeptemberi bejelentése óta nem szólalt meg a szakítás kapcsán, most viszont elárulta az igazi okokat, és azt, hogy hogyan élte meg az elválást.
Marad a fásultság, az ürességérzet és persze a keresgélés, mi legyen. Egy epeműtéthez hasonlítanám. Kivették a gyulladt gócot, már nem fáj, de természetesen a hegnek még be kell gyógyulnia
- írta le a szakítás utáni érzéseit a Nők Lapjának Andrea.
Az énekesnő mostani csalódása alatt rájött, hogy eddigi kapcsolatai miért futottak zátonyra. Andrea azt mesélte, hogy gyerekkorában is a felnőttek életét élte, ugyanis édesanyja egyedül nevelte, és náluk nem az volt a probléma, hogy miből mennek nyaralni, hanem az, hogy be lesznek-e fizetve a számlák. A helyzetük sajnos később sem változott, így Andreának a legfontosabb az volt, hogy pénzt keressen, és karriert építsen. Egy rossz házasság és sok csalódás után találkozott Gáborral, pedig akkoriban már lemondott a gyermekről és a szerelemről is. De az élet lassan bizonyította, hogy Gábor sem volt a nagy Õ.
Mindig olyan férfiakat vonzottam be az életembe, akik kényelmesen hátradőlve szemlélték, hogyan húzom a szekeret. Lehet, hogy ez a mostani csalódás csak egy újabb lecke volt ahhoz, hogy a jövőben ne így legyen. Sosem én választottam. Pont ez volt a baj. Mostanában jöttem rá, hogy az életem összes gubanca abból adódik, hogy mindig hagytam magam sodortatni
- vallotta be fájdalmait Szulák, aki minden kapcsolatában hagyta magát kihasználni. Azt is elmondta, hogy ugyan észrevette a jeleket, hogy valami nem működik, de a sok munka és a gyerek mellett nem volt ideje ezzel foglalkozni.
Hiába veszi észre az ember, hogy valami nem jó, nem működik, már ott van egy gyerek, és nem lehet egyszerűen felállni. Arról nem is beszélve, hogy minden változáshoz ketten kellenek. Egyébként meg sajnos nemigen volt időm arra, hogy jeleken törjem a fejem. Dolgozni kellett, hiteleket törleszteni, túl sokat aggódtam, stresszeltem. De a legnagyobb baj, hogy nem ismertük egymás szeretetnyelvét.
![]()






