RETRO RÁDIÓ

Pszichológushoz jár szakítása miatt Kulcsár Edina

MF
Szerző
MF
Létrehozva2015. 11. 18. 14:47

Tegnap hatalmas port kavart a hír, hogy a világ második legszebb nõje és võlegénye, Máté szakítottak. Kulcsár Edina akkor megerõsítette a hírt, de nem akart róla beszélni, most viszont elõször és utoljára elmondta, hogy mi vezetett a különválásig.

Hatalmas hírverést kapott a tegnap reggeli értesülés, hogy majdnem 6 év után szakított vőlegényével Kulcsár Edina. A szépségkirálynő akkor még nem akart semmit mondani a körülményekről, de most elárulta, hogy már egy hónapja különváltak útjaik egykori párjával.

Valóban igaz a hír. Közösen döntöttünk úgy, hogy külön folytatjuk

- mesélte az Aktívban a szemmel láthatóan megviselt Edina

A világ második legszebb nője azt mondta, már nyáron érezték, hogy valami nincs rendben a kapcsolatukkal, de nem tudtak rajta változtatni.

Nincs senki más az életemben, lelkileg nem éreztem azt a támogatást, amit addig. Sokkal inkább éreztem, hogy egyedül szeretnék lenni. Kihűlt ez az egész.

Minden embert megvisel egy elválás, és Edina sem volt ezzel másképp. Az első hetekben sokszor tört ki sírógörcsben, és pszichológus segítségét is kérte a történtek feldolgozásához.

Depresszióba hajtja az embert, és velem is ez történt. Volt olyan időszakom, hogy sírva keltem és sírva feküdtem. Előfordult, hogy jöttem dolgozni, és nem tudtam abbahagyni a sírást. Vettem egy nagy levegőt és úgy döntöttem, hogy abba kell hagynom, és folytatnom tovább az életem. Jó érzés az, ha leül az ember egy fotelbe és elmondja, hogy mi nyomja a lelkét.

A szépséget nemcsak a közös álmok összetörése viselte meg, hanem az is, hogy egyik házi kedvence egykori párjánál, Máténál maradt. A szépségkirálynő a macskáját magával vitte a költözéskor, de kutyájuk, Csoki maradt az egykori közös otthonukban.

Az Aktív műsorvezetője azt is elmesélte, hogy az első hetekben nehéz volt titkolnia az utcán és az ismerősök előtt, hogy mit érez, és egyáltalán mi történt. A szakítás után Edina visszaköltözött abba a lakásba, ahol felnőtt, vagyis nagymamájához.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.