RETRO RÁDIÓ

Így lesz milliárdos Alekosz!

MF
Szerző
MF
Létrehozva2015. 11. 17. 13:40

Az egykori valóságshow-hõs korábban is kerülte a nehezebb hivatásokat, és most sem kétkezi munkából szeretne meggazdagodni. Nagy Alekosz saját forrásvizét szeretné árulni Európában.

Egy gyógyfürdő forrása csörgedezik Nagy Alekosz érdi telke alatt, amiből üzletet is fog csinálni a valóságshow-hős. A görög származású férfi először csak az országot akarja ellátni saját forrásvízével, majd betörne Európa piacaira is termékével.

A szomszéd telken a múlt század elején még egy királyi gyógyfürdő és forrás volt, így gyanítható volt, ha ott van gyógyvíz, akkor itt is kell lennie

- mesélte az Édes Élet szereplője a Borsnak, aki tudni véli, hogy ebből a bizniszből pillanatok alatt meggazdagszik.

A gyanúm beigazolódott: az udvaron és a lakás alatt is folyik a Szent György-ér. Rövidesen megkezdődnek a fúrások, és kitűnő minőségű ásványvízzel látjuk el Európát. A kazánt ki is kötöm, sőt, gyógymedencét is építek az udvarra, és az otthonomat is vízzel fűtöm majd. Aleva lesz a márkanév, amely Éva és az én keresztnevem ötvözete. Éva a milliárdokat látja elsősorban az üzletben, engem a feladat motivál

- árulta el terveit a leendő üzletember.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.