RETRO RÁDIÓ

Hihetetlen, miért tette le a piát Hujber Ferenc!

MMB.
Szerző
MMB.
Létrehozva2015. 11. 27. 11:30

A színész önálló estje miatt számolt le alkoholizmusával, sõt a darab sikere érdekében még szerzõdésében is kötelezik õt a józanságra.

Hujber Ferenc múltjának minden botrányos pillanatát újraélheti Negyvenen vagyok című önálló produkciója alatt, hiszen a színész saját magát alakítja az egyszemélyes színdarabban. A siker érdekében azonban kénytelen volt megszabadulni durva függőségétől, éppen ezért még az alkoholelvonót is bevállalta a kétgyermekes apuka.

Ám producere is mindent megtesz Feri józanságáért, hiszen szerződése értelmében bármikor megszondáztathatja őt - írta meg a Bors.

A darab sikeres színpadra vitele érdekében valóban egy nyolcvanoldalas szerződéssel bástyáztuk körbe magunkat és Ferencet is. Mindkét félt köti a titoktartás, de az nem titok, hogy papíron megegyeztünk: Ferencet bármikor szondáztathatjuk a közös munka során, próba és előadás előtt vagy után is.

"Egyébként erre nem volt szükség, Ferenc komolyan vette a feladatot" - árulta el Banner Szűcs Loránd, akinek szavait a színész is megerősítette.

Ma már egyetlen cég sem köt veled úgy szerződést, hogy nincs beleírva: alkalmas állapotban kell lenned munkakezdéskor. A legjelentéktelenebb szerződésben is szerepel. Ma már ez természetes. Az, hogy másodszor is megtalált ennek a szerepnek a lehetősége, nagyban befolyásolta a döntésemet, hogy elvonóra jelentkeztem.

"Egyébként, miután januárban kijöttem a kórházból, jelentősen visszavettem a tempóból. Most is legfeljebb szociális ivónak mondanám magam" - nyilatkozta Hujber, aki nem hiába fáradozott, hiszen a közönség állva tapsolt neki a darab bemutatóján.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.