RETRO RÁDIÓ

Újabb magyar sztárt vádolnak többmilliós áramlopással!

MF
Szerző
MF
Létrehozva2015. 10. 21. 09:17

Lagzi Lajcsi után a Jóban Rosszban egykori sztárja is áramlopásért állhat bíróság elé. Szorcsik H. Viki azt mondja, hogy nagyjából 3 millióval tartozik a közmûszolgáltatónak, és emellett még több százezres lakbérhátraléka is van.

Pár héttel ezelőtt még attól volt hangos a sajtó, hogy a gyönyörű színésznő gyerekeiért harcol egykori szerelmével. Most viszont áramlopási botrányba keveredett Szorcsik H. Viki. A budakalászi otthon, ahol egykor a  párjával éltek, most egy áramlopási ügy nyomozati irataiban szerepel.

Egy önkormányzati lakást kaptam, ahová nem volt bekötve a villany. A beköltözés után pár nappal kijött az Elektromos Művek szerelője, de nem én tárgyaltam vele. Mindenesetre valaki bevezette az áramot

- mesélte a hot!-nak Viki.

Egy idő után kijöttek a szolgáltató emberei, hogy ellenőrizzék a villanyórákat, ám elképedve vették észre, hogy Szorcsikéknál az órát megkerülve, illegálisan kötötték be az áramot.

Azonnal kikapcsolták, ráadásul egymillió-százhetvenezer bírsággal sújtottak, amit azóta se fizettem be. Az áramszolgáltató feljelentést tett, a rendőrség is nyomoz az ügyben.

Viki és gyerekei jelenleg a színésznő édesanyjánál húzzák meg magukat, mert egykori párja nem hajlandó visszaengedni őket közös otthonukba. A színésznő pár nappal ezelőtt felhívta a szolgáltatót, hogy érdeklődjön van-e elmaradásuk. Közölték a színésznővel, hogy tavaly júniusban kikapcsolták az áramot, így derült ki, hogy ismét lopják az energiát. Most közvetlenül az oszlopról húzták be a villanyvezetéket a házba.

Bele se merek gondolni, hogy ezért mekkora bírságot szab ki a szolgáltató. Még a fűtés is villanyról ment nálunk, mert nincs bevezetve a gáz.

De nem csak az árammal vannak problémák, Viki a főbérlőnek is tartozik is több százezer forinttal.

Pár napja kiderült, hogy háromszázezer forintos lakbérhátralékunk is van. A hátralék és a bírság összege majdnem hárommillió forintra rúg: fogalmam sincs, miből fizetem ezt ki.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.