
Begipszelt lábbal is vezet Rékasi Károly, visszaült a motorra
A Barátok közt sztárja a Morning Show-nak elárulta, hogy még gipszes lába sem tartotta vissza attól, hogy beüljön a volán mögé. Sõt már a motor nyergébe is visszaült.
A színész többször is elmondta a baleset után, hogy egyszerűen nem bírja a kiszolgáltatottságot, amit a kórházban töltött idő és a lábadozás alatt is megtapasztalt. Ma reggel a Morning Show-nak adott interjújában pedig kiderült, hogy tényleg mindent megtesz az önállóságért. Sebestyén Balázséknak ugyanis feltűnt, hogy vezetés közben beszél velük Rékasi Károly, amire egyből rá is kérdeztek, hiszen pár perccel korábban pont azt mondta a színész, hogy még nem épült fel teljesen. Rékasi pedig elismerte, tényleg a volánnál ül, sőt elárulta, hogy korábban gipsszel a lábán is nyugodt szívvel vezetett.
Igen, én vezetek. Amikor még gipszben volt a lábam, kitaláltam, hogy úgy fogok vezetni, ahogy egy gokartot szokás. Jobb lábbal a gázt nyomtam, ballal pedig fékeztem. De most már egy lábbal is megy, automata autónál.
De nemcsak négy keréken közlekedik, hanem kettőn is, és nem arról van szó, hogy a születésnapjára kapott játékmotorral bolondozik. A Barátok közt sztárja elmesélte, hogy nemrég kipróbálta, milyen érzéseket vált ki belőle, ha újra motorra ül.
Kipróbáltam, mert kíváncsi voltam, hogy van-e bennem félelem. Bekapcsol-e valami reflex, de az égvilágon semmi, mert nem volt balesetélményem
- emlékezett az első balesete utáni motorozásra Rékasi.






