
Szexpartnerkeresőre is regisztrált Szulák Andrea párja, ez lehet a szakítás oka
Már januárban feltûnt Gábor fotója egy társkeresõ oldalon, de a pletykák szerint még szexpartnerkeresõre is regisztrált Szulák Andrea gyermekének apja.
Tegnap robbantotta fel a hír az internetet, miszerint Szulák Andrea elhagyta gyermeke apját, Gábort. A hírt az énekesnő maga közölte a nagyvilággal, hosszas posztjából sok minden kiderül, de a szakítás valódi oka nem.
10 évvel ezelőtt szeretett egymásba a színésznőnél 10 évvel fiatalabb Gábor és Szulák Andrea. A lángoló szerelemből aztán 2007-ben meg is született kislányuk, Rozina. A gyerekük születése óta folyamatosan téma volt a sajtóban, hogy válságban a pár kapcsolata, de az énekesnő ezeket a híreket sokáig cáfolta.
Nem tudom, honnan veszik, hogy Gábor elköltözött tőlünk, mert reggel még ott láttam a konyhában. Ahogy más együtt élő embereknek, nekünk is akadnak olykor problémáink, de van egy közös gyerekünk, és egy közös életünk. Együtt vagyunk!
Sőt, egy évvel ezelőtt még arról szóltak a hírek, hogy idén nyáron össze is kötik az életüket, de az időhiányra hivatkozva elmaradt az esküvő. Többéves szenvedés és viták hada után most önszántából tett pontot a színésznő az évődés végére. Szulák ismerősei szerint a szakítás egyik oka a folyamatos féltékenykedés volt.
Nem véletlen, hogy kutya-macska kapcsolatban éltek, folyton veszekedtek, mert a zöld szemű szörny, a féltékenység mindig jelen volt az életükben. Nem tudni, mi az igazság, de mindig is pletykáltak a különböző nőügyeiről, még a szexpartnerkeresőn is fenn volt.
- mesélte a Borsnak a pár egyik közeli ismerőse.






