
Sztárt csinál a húgából Vajna Tímea
Timi nem tagadja, hogy minden jóval elhalmozza testvérét. Palácsik Lilla egyedüli és legfõbb bizalmasa 12 évvel idõsebb nõvérének, amit luxus élettel hálál meg Andy Vajna fiatal felesége.
Timi és Lilla nem tipikus testvérek, a nagy korkülönbség miatt inkább barátnők. Andy Vajna felesége azt mondja, hogy gyerekkorukban inkább az anyukája volt, mintsem a nővére Lillának.
Amikor pici volt, én pelenkáztam, vittem mindenhová magammal. A gyerekemként tekintettem rá. Sokkal jobban vigyáztam rá, mint anyukám.
– mondta a hot!-nak a 32 éves szépség.
Timi azt mondja, hogy húga gyerekkorukban az elkényeztetett, pici Lilla volt. A kisebbik Palácsik lány már akkor is mindent megkapott szüleitől, most pedig nővére egyengeti útját a sztárélet felé.
Luxusnyaralás, hírnév, márkás ruhák, modellkedés: így él most a nővérénél Palácsik Lilla. Pár hete azzal volt tele a sajtó, hogy a világhírű producer, Andy Vajna még egy luxuslakást is biztosít a 20 éves lánynak és szerelmének.
Ki éljen a lakásunkban, ha nem a húgom? Adjam bérbe egy idegennek, az egyetemista testvérem pedig vegyen ki magának egy lakást?
- reagált a Storynak Vajna Tímea, majd hozzátette, hogy a lakásnak, ahol most húga él ő maga és édesanyja is tulajdonosa Andy Vajna mellett.
Miattam Lillának most még jobb az élete, de sokat kell tűrnie.
A sok híreszteléssel ellentétben Andy Vajna nem halmozza el ajándékokkal Timi családját, de mindig érdeklődik utánuk. Felesége szüleivel és nagyszüleivel sokszor beszél telefonon, húga pedig hetente többször a Vajna-villában vacsorázik párjával együtt.
Nekem is jut Timi luxuséletéből, mint legutóbb, amikor magángéppel repültünk Ibizára nyaralni.
– mesélte Lilla a Storynak.
Timi úgy gondolja, hogy bárki, aki tehetné leginkább a családját segítené a helyében. Õ is ezt teszi Lillával. Férje, Andy Vajna pedig kifejezetten élvezi Lilla és párja, Tamás társaságát.
Örülök neki, ha itt van ő és Tamás nálunk, ha beszélgetünk, ha filmeket nézünk, és Andy is boldog, és általában mindig csinál valami finom vacsorát.
A nővérén keresztül jött hírnév nem mindennapi ajándék Lillának, de gyorsan rájött, hogy az ismertséggel nem csak jó dolgok járnak.
Összesúgnak a hátam mögött az egyetemen, hívogatnak az újságírók, és egyre többen keresik azért a társaságomat, mert Andy és Timi a rokonom.
Timi azt mondta a Story magazinnak, hogy egy kicsit úgy érzi, azért halmozza el húgát minden jóval, hogy kompenzálja a hírnévvel járó negatívumokat.
Mindez azonban nem jelenti azt, hogy minden téren megkönnyítem az életét. Bár a ruháimat neki adom, a taxiszámláját fizesse ő a saját zsebéből.
– mondta a szemrevaló szépségverseny-tulajdonos a lapnak.
Tímea azt mondja, fontos, hogy a húga is megtanulja a munka iránti alázatot, ezért is büszke arra, hogy Lilla szépen megállja a helyét a modellszakmában. A Palácsik lányok valószínűleg közös munkába is kezdenek, miután Lilla lediplomázik.
Azt tervezzük, hogyha elvégzi az egyetemet, akkor együtt fogunk dolgozni, és csinálunk egy női blogot.
Andy Vajna felesége sokszor segít rászorulon, de mindig a család lesz számára a legfontosabb:
Rengeteg szervezetnek, alapítványnak, rászorulónak segítek a családom mellett, de akkor is a családom a legfontosabb.
Azért van olyan dolog, amiben irigyli húszéves testvérét Vajna Tímea: Lilla akármennyit is eszik nem hízik, plusz a kisebbik Palácsik lánynak egészséges és szép a haja, Timinek pedig sajnos töredezett.






