
Sorban mondja vissza munkáit Hujber Feri
Év elején aggasztó híreket kaptunk Hujber Ferencrõl. A sármos színész akkor keringési zavarokkal került kórházba, ahol több halálközeli élménye is volt. Feri azóta szerencsére teljesen felépült, és ma már képes bizonyos munkákra nemet mondani.
Annak ellenére, hogy idén már háromszor is volt nyaralni, mégsem pihente ki magát Hujber Ferenc. Először feleségével töltött el kettesben pár napot, majd az egész család vakációra indult. A színész szerint két gyerekkel már nem csak a pihenésről szól a nyár.
Volt olyan, amikor ketten Cynthiával mentünk, mert az már nagyon-nagyon kijárt nekünk. Aztán elmentünk hárman, Noellel, mert ő a nagyobb és egészen más igényei vannak, mint a kicsinek. Most pedig elmentünk négyen együtt egy egész hétre a Balatonra
- mesélte a Mokkában Hujber Feri.
Posted by Cynthia Khell on 2015. augusztus 15.
A színész nyári szabadsága már csak egy hétig tart, ugyanis szeptembertől új projektbe kezd. Régebben, ha munkáról volt szó, semmi sem számított neki. Még az sem zavarta, ha hónapokig csak aludni tudott hazajárni és szinte nem is látta családját. De ez mára teljesen megváltozott.
Eddig nem figyeltem a pihenésre. Most viszont, ha törik, ha szakad, alszom 8 órát.
Januárban kapta a komoly intő jelet, hogy változtatnia kell addigi életmódján. Akkor intenzív osztályon ápolták keringési zavarai miatt. Feri tanult a leckéből és ma már teljesen máshogy éli az életét.
Nem engedem, hogy bejöjjön a stressz a napjaimba, illetve nem annyira, mint ahogy régen engedtem.
Nemcsak magára figyel jobban oda, hanem gyerekeire és feleségére is. A színész számos őszi munkát is visszamondott csak azért, hogy több időt tölthessen családjával. Kisfia, Noel idén kezdi az iskolát, ami biztosan sok energiát igényel majd a szülőktől. Cinthyával ketten, bébiszitterek nélkül nevelik gyerekeiket. Hujber Feri külföldi castingokra ugyan már nem jár és nem mond igent minden felkérésre, de azért így is bőven akad feladata.






