5°C
14°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

Rékasival egyelőre nem lehet beszélni, a rendőrség kihallgatná

Rékasival egyelőre nem lehet beszélni, a rendőrség kihallgatná
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2015. 07. 04. 08:35

A súlyos motorbalesetet szenvedõ Rékasi Károly pénteken elhagyhatta az intenzív osztályt, bár az állapota csak lassan javul.

A színészt a Honvédkórház traumatológiai osztályán ápolják tovább, tudta meg a Blikk. Állítólag kommunikálni még nem lehet Rékasi Károllyal, aki erős fájdalomcsillapítót kap, de már tudatánál van. A lap forrása szerint a kórházban fokozott biztonsági intézkedések léptek életbe, és szigorúan ellenőrzik nem csak a színész látogatóit, de azt is, ki kaphat információt az állapotáról.

Ami biztos, családján kívül szerettei és tisztelői is várják a jó híreket.  Mindezek mellett Rékasit a rendőrség is szeretné már kihallgatni a balesettel kapcsolatban. Persze könnyen lehet, hogy a színész érdemben nem fog tudni vallomást tenni. Komoly fejsérülése miatt ugyanis majdnem biztosra vehető, hogy semmire sem fog emlékezni a történtekből.

A színházi évada még kérdéses

Rékasi Károly felépülése várhatóan hosszadalmas lesz, hiszen a fejsérülés mellett boka-, medence- és combcsonttörést is szenvedett, ami miatt még műtét is vár rá. Így kérdéses, hogy az előttünk álló színházi évadban színpadra állhat-e majd a József Attila Színházban.
„Éppen a színészválogatottal utaztam, és egy kellemes ebéden voltam túl, amikor megkaptam a hírt, miszerint Rékasi Károly barátom balesetet szenvedett.

Azóta visszaérkeztem Pestre, és jártam is bent nála.

Az állapotáról nem tudok többet elmondani, mint amennyiről a család közleményében értesültek. Ami a színházat illeti, a szezonnak vége van, majd szeptemberben kezdődik újra. A darabok, amelyekben játszik Rékasi Károly barátom, mind rá szabott szerepek. Ezért azzal kapcsolatosan nem tudok biztosat, hogy hogyan tovább, reméljük, hogy a nyár tartós pozitív változást hoz majd”- mondta a lapnak a színház igazgatója, Nemcsák Károly.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.