RETRO RÁDIÓ

Détár Enikő nem tud új életet kezdeni

Détár Enikő nem tud új életet kezdeni
K.Z.
Szerző
K.Z.
Létrehozva2015. 07. 02. 11:30

Détár Enikõ a csütörtökön megjelenõ Story magazinban mesélt boldogságáról és arról, hogy eljött az ideje, hogy az új életére koncentráljon. A sors azonban közbeszólt.

Kedden szenvedett súlyos motorbalesetet Rékasi Károly, akinek azóta sikerült stabilizálni az állapotát, ám a hírek szerint nagyon hosszas felépülési idő elé néz a színész. A lapok beszámolói szerint Pikali Gerda és Détár Enikő egymásnak adják át a kilincset Rékasi kórterménél.

Détár és Rékasi 2013-ban jelentették be, hogy majd 30 évnyi házasság után úgy döntöttek, külön folytatják. Nagy szerelem volt az övék, amit próbáltak is megmenteni, végül mégis a lezárás mellett döntöttek. Több, mint egy évvel ezelőtt pedig a válást is kimondták. Rékasi Károly Pikali Gerda mellett nyugalomra és boldogságra talált, míg Détár Enikő egy nála fiatalabb férfi oldalán ismerte meg új önmagát. A Story-nak adott legfrissebb nyilatkozatából azonban úgy tűnik, Enci még nincs túl az őt ért traumán. Új kapcsolatában ugyanis - bár nagyon boldognak mondja magát -, igyekszik nem kötődni minden szállal kedveséhez.

Fél a kötődéstől

"Semmi sem köt össze minket azon kívül, hogy szeretjük egymást. Olyan életközösség ez, melyben, ha úgy határozunk,

24 óra alatt minden szálat el tudnánk vágni egymás között

- tette meglepő kijelentést a színésznő, aki az is elárulta már nem bánkódik válása miatt és eljött az ideje, hogy az új életére koncentráljon. A sors azonban közbeszólt, ex-férje balesete pedig ismét feltépheti az éppenhogy begyógyult sebeket.

 

Kapcsolódó anyagok:

  • Megszólalt az asszony, aki először ért oda Rékasi Károlyhoz
  • Megtörte a csendet Józsi, Rékasi Károly motoros társa
  • Ijesztő halálkanyarban szenvedett balesetet Rékasi Károly
  • Közleményt adott ki Rékasi Károly családja
  • Csak a bukósisak védte Rékasi Károly testét
  •  

    Ripost hírek

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.