Álompasival boronálják össze Hient

Fehér Balázs, a Carbonfools zenekar modellként is dolgozó énekese Amerikába repült, hogy láthassa a jelenleg Bostonban élõ énekesnõt.

A még mindig csupán 21 éves Hien júniusban költözött ki Amerikába, hiszen szeptembertől megkezdi zenei tanulmányait a boston-i Berklee Egyetemen. Barátaival azonban a távolból is tartja a kapcsolatot, nemrég pedig már látogatót is fogadott itthonról. A Megasztárban felfedezett fiatal lányt egy igazi álompasi lepte meg a tengerentúlon. Fehér Balázs, a Carbonfools zenekar énekese, akivel korábban egy klipforgatás alatt kerültek közel egymáshoz.

A klipben látható teniszezős jelenetek során a két fiatal annyira egymásra hangolódott, hogy azóta folyamatosan tartják a kapcsolatot, a fotómodellnek sem utolsó Balázs nemrég repülőre szállt, hogy újra találkozhassanak.

Hien egyelőre csak sejtelmesen beszélt kettejük kapcsolatáról, annyit azonban elárult az Aktív riporterének, hogy Balázzsal valóban nagyon megszerették egymást.

Azonban az egzotikus szépségű énekesnő elsősorban zenei tanulmányaira akar most koncentrálni. Első önálló koncertje augusztus 4-én lesz Bostonban. Hien azonban pár napja már szerepelt egyik ott tanuló barátnője, a Budapest Bár énekesnője, Iván Szandra  koncertjén, ahol magyar népdalokat is énekelt a Bostonban élő magyaroknak.

 
Posted by Hien on 2015. június 26.

Az Aktívnak adott Skype interjújában Hien elárulta, hogy nagyon jólesett neki ennyi idő után újra magyar szót hallani, hiszen a Berklee-n összesen három magyar diák tanul rajta kívül. A közösségi oldalára feltöltött képei alapján ennek ellenére remekül érzi magát az új környezetben, ám hogy Fehér Balázzsal alakuló románca átvészeli-e a távolságot, az még a jövő zenéje. Azonban az biztos, hogy az ösztöndíjas énekesnő augusztus végén hazautazik egy kis időre.

 

#BostonCallingMusicFestival

Posted by Hien on 2015. május 23.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Holttestet találtak Szegeden, három gyanúsítottat őrizetbe vettek

origo.hu

Súlyos döntést kell meghoznia Opitz Barbi édesapjának

borsonline.hu

Fájni kezdtek a lábai, már járni sem tud a 14 éves élsportoló, Bogi

vg.hu

Krakkóban majdnem kétszázezerrel többet lehet keresni, mint Budapesten

ripost.hu

„Ennek semmi köze nincs a kapcsolatunkhoz” – Ebbe nagyon belenyúlt Király Viktor

mandiner.hu

Kőkemény kritikát kapott Suhajda Szilárd egy jobbikos politikustól

origo.hu

Botrányt okozott Selena Gomez Beyoncé párizsi koncertjén - videó

astronet.hu

Napi horoszkóp 2023. május 30.: a Mérleg Holdnál a mérlegelés javasolt

ripost.hu

Heti horoszkóp: a Nyilas és a Szűz kemény leckét kap, a Bak mindent boríthat

ripost.hu

Az anya sikolya törte meg a kórházi folyosó csendjét: fia a szeme láttára halt meg

ripost.hu

Ne dobd ki a használt teafiltert, nyáron életmentő lehet

ripost.hu

Lebuktatták a rajongók Nótár Mary-éket

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Elhagyhatta a kórházat: így ünnepelt Árpa Attila édesapja

SZTÁRDZSÚSZ

Komoly fájdalmak kínozták: Meg kellett műteni az Exatlon bombázóját

SZTÁRDZSÚSZ

Ismét áll a bál: Azahriah szerint G.w.M megélhetési zenész

SZTÁRDZSÚSZ

Meglepő bejelentés: Tóth Gabiék az örökbefogadáson gondolkodnak!

SZTÁRDZSÚSZ

Titokzatos fekete szépséggel kapták lencsevégre Bereczki Zoltánt

SZTÁRDZSÚSZ

Heti top: Kiakadtak a szülők Marics Petire, durva dolog történt L.L. Juniorral a bíróságon

SZTÁRDZSÚSZ

Büszkén mutatta meg: Tündéri taggal bővült Shane Tusup családja

SZTÁRDZSÚSZ

Vastag Csaba nagyon furcsa becenevet talált a feleségének