Létrehozva: 2015.06.13.

Hujber Feri: 40 évesen mindenkinek meg kellene halnia egyszer

Megszokhattuk, hogy Hujber Ferinek néha vannak furcsa kijelentései, nincs ez másképp most sem. A Ripostnak adott interjújában beszélt a halál utáni újjászületésérõl és az amerikai turné utáni elsõ napokról, amikor családját újra látta.

Alig néhány hete tért vissza Amerikából Hujber Feri, aki mint a RIPOST-nak elárulta, teljesen új emberként tekint magára január óta. Az év elején ugyanis rosszul lett, kórházba került és újra kellett éleszteni, kétszer is. Azóta máshogy szemléli a világot és másképp áll családjához is.

Mint egy számítógép, ki kellett, hogy legyek kapcsolva

- kezdte Hujber aki elárulta, megbékélt az életével, hátrahagyta a stresszt és nem koncentrál másra, csak a jövőre.

Nagyon jóban vagyok a halállal, vigyorogva csinálom végig az életemet. És ez megnyugtat.

Az átéltek adtak egy olyan pluszt, amitől leraktam a vállamra nehezedő súlyokat. Túl nagy teher volt rajtam korábban, mindent leráztam magamról év elején, mert bizony volt mit átgondoljak - vallotta be a színész. Hangján hallani lehetett, hogy valóban jól van és minden szavát komolyan gondolja.

Szerinte negyvenévesen – az emberi élet felénél – el kell jönnie egy pontnak, ahol az ember újra ki- és bekapcsolja az egész gépezetet.

Negyvenévesen le kell ülni és lenullázni mindent. Azt gondolom, egyszer mindenkinek jól meg kellene halnia!

- fejtette ki Feri az álláspontját, hogy hogyan lehetne teljesen új szemszögből szemlélni az életet. Mint mondja, mióta visszatért a halálból, feleségével és gyerekeivel is megváltozott a kapcsolata.

"Nagyon szerencsés vagyok, semmi sem maradt vissza a januári traumából. Amikor hazajöttem Amerikából, egyszerűen szárnyaltam a boldogságtól.

A kislányom azonnal megismert, én fürdetem, én fektetem és imádja, ha puszilgatom, még a borostám sem zavarja

- fejtegette Feri a legkisebb Hujber királynőhöz fűződő imádatát.

Noa tisztában van vele, hogy ő apa szerelme és ez soha nem változhat. Most úgy érzem, hogy az év eleje óta minden rendben van, és baromi jól érzem magam.

Azt hiszem, mindennek oka van és mindenen át kellett menjek, hogy végre értékelni tudjam, amim van."

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

"Olyan nagy már" - Kulcsár Edina megmutatta ritkán látott kislányát