Létrehozva: 2020.09.30.

Végre jó hír érkezett: Hazaengedték a kórházból az EDDA billentyűsét

Óvatosan, de már kijelenthető: Gömöry Zsolt túl van a koronavírus-fertőzés nehezén. Kedden hazaengedték a kórházból. A zenész otthonából nyilatkozott lapunknak. Azt kéri fiataloktól: vegyék komolyan a betegséget és ne bulizzanak.

Az EDDA billentyűse minden jel szerint legyőzte a koronavírus-fertőzést, ami két héttel ezelőtt támadta meg a szervezetét. Gömöry Zsolt nagyon rossz állapotban került kórházba, ahonnan kedd délelőtt végül hazaengedték. Most otthon próbál újra erőre kapni. Erről Pataky Attila boldogan számolt be lapunknak, aki a hír hallatán nagyon megkönnyebbült.

Fotó: Dömötör Csaba / Nemzeti Sport

„Köszönöm szépen a kérdést, én már egyre jobban, pláne azóta, hogy kedd reggel megcsörrent a telefonom és Zsolti közölte velem, hogy hazaengedték a kórházból. Megkönnyeztem a hírt! Az elmúlt két hetet végigaggódtam érte. Talán jobban féltettem, mint önmagamat, noha én sem voltam jól, de ő nálam is rosszabbul volt. Az, hogy a gyógyulás útjára lépett, az én állapotomra is jó hatással van” – kezdte a Ripost-nak Pataky Attila a megkönnyebbüléstől elcsukló hangon. A jó hírt Gömöry Zsoltot is megerősítette.

Fotó: Bús Csaba / Petőfi Népe

„Nemrég értem haza és ahogyan Attila, én is megsimogattam az ajtófélfát. Ahogy beléptem a kapun már éreztem, hogy sokkal jobban vagyok. A kórházban fantasztikus ellátásban volt részem, de mégiscsak más, ha az ember otthon lehet” – mondta vidáman az EDDA billentyűse, akit megrohantak az érzelmek, amikor végre hazatért.

„Sokkal színesebbnek látom a világot most, mint korábban. Meglátok minden apró szépséget, amik mellett eddig elsétáltam, vagy természetesnek vettem. Gyönyörű házban lakom, csoda szépek a kert bokrai és még a bútoraim is újra tetszenek, pedig már észre sem vettem őket. Arról nem beszélve, hogy mennyi erőt ad a gyermekeim és a feleségem mosolya...” – mondta lapunknak Gömöry, akire persze még hosszú gyógyulási folyamat vár, de ez a folyamat most felgyorsult… Zsolt ugyanakkor szeretné arra kérni a fiatalokat, hogy fokozottan tartsák be az előírásokat és egy darabig ne bulizzanak. „Tudom, hogy nagyon nehéz most a fiataloknak, hiszen szeretnének élni, bulizni, találkozni a haverokkal, de nagyon fontos, hogy mindezt most ne tegyék! A vírus most leginkább közöttük terjed, ők pedig hazaviszik a szüleikhez és a nagyszüleikhez, akik számára akár végzetes is lehet a betegség. Srácok, legyetek türelemmel, mert a koronavírus nem játék! Higgyétek el, én tudom!” – hangsúlyozta Gömöry.

Fotó: Bús Csaba / Petőfi Népe

Pataky Attila: Remélem hétvégén már negatív lesz tesztem Az EDDA frontemberére hamarosan újabb koronavírus-teszt vár. „Fokozatosan tér vissza az erőm, bár még vannak néha hullámvölgyek. Esténként és éjszakánként időnként még érzem, hogy nem minden tökéletes, de ez a gyógyulási folyamat része, így nem is aggódom. Pénteken megyek majd kontrollra a Szent László Kórházba, ahol ismételten elvégzik a tesztet. Ha annak az eredménye is megjön, már tudni fogom hányas a kabát...” – nyilatkozta Pataky Attila.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai