Létrehozva: 2019.11.06.

A Margit hídról szórták a Dunába Terry Black hamvait

A szeptember 16-án elhunyt transzvesztita előadó hétfői búcsúszertartása éppen olyan extrémre sikeredett, ahogyan ő maga az életét élte.

Akik valóban ismerték Rácz Károlyt, vagyis ismertebb nevén Terry Blacket, egyik ámulatból a másikba estek a búcsúztató szertartáson. Hogy mi történt pontosan a szertartáson és ki az a csalásért évekre elítélt férfi, aki szerves része volt az eseménynek, az kiderül a Ripost napilap szerdai számából.

Fotó: Szabolcs László

Miután Terry Black gyermekei fogadták a részvétnyilvánításokat, kezükben egy fekete nejlonzsákkal elindultak a Duna felé, hogy teljesítsék nevelőapjuk utolsó kívánságát, vagyis hogy hamvait az édesanyjáéval összekeverve szórják a folyó vízébe. Végül a Margit híd pesti pillérénél álltak meg. Egészen eddig a 18 éves Dani elszántnak tűnt, de végül összetört és képtelen volt a vízbe dobni apja hamvait. Így ezt a feladatot végül a már fent említett és jól ismert férfi vállalta magára. Elővette a nejlonzsákból a fekete kendőt, amit imák mormolása közben ledobott a hídról… Dani ezután könnyeivel küzdve beszélt lapunknak.

Fotó: Ripost

„Az volt a kívánsága, hogy a mama hamvaival együtt szórjuk őt is a Dunába, ami most megtörtént… Nagyon nehéz volt ez, hiszen ő nem csak az apánk volt, de hiszem, hogy az életünket mentette meg akkor, amikor örökbe fogadott minket… Most vége ennek az egésznek, és megmondom őszintén, fogalmam sincs, mi lesz most. Nagyon hiányzik… Visszamegyünk Németországba, ennyit tudok…”

- mondta a hídon állva Rácz Dániel. Hogy mi lesz most az árván maradt gyerekekkel, az is kiderül a napilap hasábjairól.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai