Létrehozva: 2021.10.28.

Érte égnek a mécsesek: virágtenger borítja Zámbó Jimmy sírját – Fotók

Zámbó Jimmy, a magyar popszakma egyik legsikeresebb énekese 2001. január 2-án hunyt el a Honvéd kórházban.

Zámbó Jimmy kétszeres EMeRTon-díjas magyar énekes, még 2001. január másodikán hajnalban Beretta típusú pisztolyával főbe lőtte magát. Felesége 9 évvel későbbi visszaemlékezése szerint meg akarta mutatni neki, mekkorát szól a fegyver.

Két lövés után kiürítette a tárat, majd a feleségére fogta, s hogy megnyugtassa őt, nincs benne több lőszer, a saját halántékára célozva sütötte el újból. A Honvéd Kórházban délelőtt belehalt a sérüléseibe. Több tízezren kísérték a temetést, amikor az énekest örök nyugalomra helyezték Csepelen.

Így néz ki a Király örök nyughelye
Fotó: Ripost

A rajongói mind a mai napig Királyként emlegetik, hiszen a magyar popszakma egyik legsikeresebb és legtehetségesebb alakja volt.

Húsz évvel a tragédia után Zámbó Jimmy sírját, még mindig virágok és mécsesek borítják. Látszik, hogy a halottak napja közeledtével jó páran ellátogatnak a nyughelyéhez.

Fotó: Ripost

Valószínűleg a rokonai is nemrég látogathatták meg Jimmyt, hiszen csak pár lehullott falevél vette körbe az amúgy rendezett sírt.

Legalább is ez volt a helyzet október 28-én, csütörtök délután a Ripost munkatársa ottjártakor.

Most is égtek a mécsesek az tiszteletére
Fotó: Ripost

Tisztelegjünk közösen Zámbó Jimmy előtt

Ha szeretnél te is legalább virtuális egy szál virággal vagy mécsessel tisztelegni Zámbó Jimmy emléke előtt, akkor ezt a sírnál fellelhető QR kód segítségével megteheted.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Utoljára ilyet Európának ezen a fertályán a kommunisták csináltak

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

vg.hu

Nem a Louis Vuitton-bolt volt az első luxusüzlet az Andrássy úton, amit brutálisan kifosztottak

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Elszabadult a pokol egy utasokkal teli budapesti buszon, azonnal rendőrt hívtak

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

SZTÁRDZSÚSZ

„Nem akarom túlnőni Lacit” – Lukács Laci miatt nem akarta vállalni a Kincsvadászokat a Tankcsapda dobosa

SZTÁRDZSÚSZ

Nem kertelt Kőgazdag Metta, megmondta a véleményét a Next Top Model Hungaryról