Létrehozva: 2021.04.27.

Autóbalesetezett Young G: A kislánya és várandós barátnője is a kocsiban ült

Young G kisebb autóbalesetet szenvedett. A kár nagyjából félmillió forint.

Szerző szbd

Kisebb autóbalesetet szenvedett Rácz Béla, művésznevén Young G. A zenész és várandós kedvese, Norina valamint kislánya, Napsugár is az autóban ült.

„A hét végén Miskolcon voltunk Norina édesanyjánál, és amikor indultunk, hirtelen leszakadt az ég, hatalmas eső volt, szinte semmit sem láttam” – kezdte a Blikknek a rapper.

Fának tolatott a rapper
Fotó: Instagram

„Ahogy tolattam, valahogy nekimentem egy farönknek, ami leszakította az egész lökhárítót. Borzalmas hangja volt, tört, recsegett minden, a kocsi megbillent, a lányok pedig nagyon megrémültek. Napsi hátul sírt, zokogott. Szerencsére amikor láttuk, hogy csak az autóban esett kár, egymást ölelve megnyugodtunk.”

A zenész már elvitte szervizbe az autóját, a kár nagyjából félmillió forint.

„Nem jött jókor, de mikor tud ez jó lenni. A lényeg, hogy mi jól vagyunk, a kedvesemért aggódtam a legjobban. Szegény nincs jól, a legutóbbi vizsgálaton kiderült, hogy túl gyors a szívverése, ráadásul vérszegény is, így egy vaskúrára van szüksége, hogy ő és a kicsi is jól legyen”– magyarázta Béci.

Szerző szbd

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a magyar-ukrán határon

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya