Létrehozva: 2020.03.15.

Vírus helyett virtus: Elképesztő felajánlást tett Schmuck Andor és fiatal felesége

A Tisztelet Társaságának elnöke nagyon odafigyel az idősekre, különösen most, a koronavírus-járvány idején.

Bár Schmuck Andornak esze ágában sincs pánikot kelteni a koronavírus miatt, felkészül arra a helyzetre, amikor a hatvan év felettieknek már azt tanácsolják, hogy minden esetben maradjanak otthon. A politikus egy kész tervet dolgozott ki, amivel segíteni tud nekik.

Schmuck Andor és Hanák Eszter esküvője
Fotó: Szabolcs László

„Ha megszületik a döntés arról, hogy a hatvan év felettiek lehetőleg ne hagyják el az otthonaikat, akkor azonnal számíthatnak rám, a feleségemre, Eszterre és fiatal önkénteseinkre. A rendszer úgy épül fel, hogy az illető elmondja, hogy mire van szüksége a boltból, mi azt beszerezzük, ő kiteszi az ajtaja elé a pénzt, mi meg otthagyjuk a csomagot. Így elkerülünk mindenféle fizikai kontaktust” – kezdte a Ripost-nak Schmuck, aki maga is részt vesz az akcióban, 21 főnek fog segíteni.

A politikus azt is hozzátette, remek döntésnek tartja a kormánytól, hogy péntektől az e-recepteket már bárki kiválthatja, nem kell hozzá meghatalmazás. Bár a felajánlása egyelőre Budapestre korlátozódik, bízik benne, hogy idővel vidéken is tudnak majd segíteni.

„Nem riogatni kell vagy félni, de oda kell figyelni egymásra. Nagyon fontos az idősek helyzete. Van, aki csak kritizál, van, aki csak dumál és van, aki cselekszik. Mi így döntöttünk és emellett azt is tervezzük, hogy létrehozunk egy segélyvonalat, hiszen sokan érezhetik magukat magányosan otthon” – fogalmazott Schmuck, aki természetesen semmilyen anyagi ellenszolgáltatást nem vár, ingyen segít a rászorulóknak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott