Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.07.03.

Vilmos herceget szívatja György keresztanyja

Julia Samuels imád olyan dolgokat venni a kis keresztfiának, amikkel idegesítheti Cambridge hercegét. Mert szerinte Diana is ezt akarná.

Közel hét évvel ezelőtt Julia Samuels nagyon meghatódott, amikor Vilmos és Katalin felkérték, hogy legyen egyike első gyerekük, György hét keresztszülőjének. A pszichoterapeuta nagyon komolyan veszi azóta is a feladatát, hiszen Diana közeli barátnőjeként a feladatának érzi, hogy a hercegnőt némileg pótolni tudja az unokái életében.

Fotó: Getty Images

Ezért vesz például elképesztően hangos, villogó, gigantikus játékokat Györgynek, amikkel Vilmos kénytelen napokat foglalatoskodni, míg összerakja, majd pedig a kiadott hangok miatt idegeskedik. Ezen Julia és György is remekül szórakoznak.

Fotó: Instagram

Samuels ezzel egy olyan hagyományt folytat, amit Diana kezdett. A hercegnő volt barátnője fiának keresztanyja, és mindig idegesítő ajándékokat vett neki, mert szerinte azokkal lehet a legnagyobb örömöt okozni egy gyereknek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét - kép

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

life.hu

Kiderült: ez lehet a rákbeteg Katalin hercegné titkos terve

magyarnemzet.hu

A magyar válogatott Norvégia legyőzésével avatta fel az Alba Arénát + videó

ripost.hu

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel