SZTÁRDZSÚSZ

Victoria Beckham egy év alatt majdnem egymilliárdot dobott ki

Az énekesnőből divattervező avanzsált Beckhamné még mindig csak a veszteség termelésben jeleskedik.
  • Szerző: The_M

Idén szeptemberben ünnepelte a 10. születésnapját Victoria Beckham divatcége, de a sok szakmai sikernek nem örülhet az egykori énekesnő a kerek évfordulón. Elkészültek ugyanis az elmúlt év kimutatásai, és kiderült, hogy a cég veszteségei tovább nőttek tavaly óta.

2017-ben kicsivel több mint három milliárd forintos mínusszal zárt, idén pedig ez 3.78 milliárd forintra növekedett. Vagyis közel egymilliárdot dobott ki az ablakon Beckhamné mindenféle eredmény nélkül.

Mindezt úgy sikerült elérnie, hogy hosszú idő után most először nőttek az eladásai, méghozzá 17%-kal. Azonban ez csalóka adat, ugyanis már nemcsak a saját márkájának, hanem két világcégnek is gyárt ruhákat Victoria. Vagyis többet adott el, de sokkal többet is termelt. A megnövekedett termelés pedig pluszköltséget hozott magával.

Persze addig nyugodtan próbálkozhat a divatszakmában, amíg a férje a világ egyik legjövedelmezőbb reklámarca. Hiába vonult már vissza az aktív labdarúgástól David Beckham, még mindig bármit el lehet vele adni, és a cégek sorban állnak nála. Így beleférnek az asszony veszteségei a családi költségvetésbe, sőt még az is, hogy karácsonyra meglepje magát egy nagyjából 5 millió forintba kerülő szaunával.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

David Beckham (@davidbeckham) által megosztott bejegyzés,

 

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?