Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2020.12.27.

Vészhelyzet, a nyílt utcán tette helyre barátnője bokáját a TV2 sztárja

Ura volt a helyzetnek.

December 27-én, azaz vasárnap este indul a TV2 vadiúj, teljes egészében magyar fejlesztésű napi sorozata, a Doktor Balaton, amit már most a magyar Dallas-ként emlegetnek.

Mészáros András és Gula Péter
Fotó: TV2

A címszereplő szívtipró doki, azaz dr. Balla-Tóth András alapvetően sebész, traumatológus, de számos szakvizsgájával az afrikai és ázsiai orvosi missziókban a lehető legszélesebb körű ellátásban tudja részesíteni a betegeket. Ez már az első részben kiderül, Doktor Balaton ugyanis lélekjelenlétének és szakértelmének köszönhetően megmenti Balatonmeggyes közismert vállalkozóját, a pogácsát félrenyelő Leót, akit Gula Péter alakít.

Fotó: TV2

Bár Doktor Balaton megformálója, Mészáros András nem az orvostudományok mestere, bizony vele is előfordult már, hogy egy vészhelyzetben segítenie kellett valakin. Ő nem is hezitált túl sokat, azonnal cselekedett.

„Évekkel ezelőtt az akkori barátnőmmel mentünk valahova, az igazsághoz hozzátartozik, hogy éppen veszekedtünk. Ő egyet lépett, majd teljesen váratlanul összeesett. Ott feküdt a földön, kiabált, sírt. Én először azt hittem, hogy ez nem több egy hisztinél, vagy valami női praktikánál, még kicsit haragudtam is rá. Majd megláttam, hogy hátrafelé áll a lábfeje. Nagyon megijedtem” – kezdte a Ripost-nak Mészáros, aki a nagy ijedtség ellenére azonnal cselekedett. Néhány gyors mozdulattal visszafordította a sérült végtagot.

Mint később kiderült, ez volt a jó megoldás, hiszen így azonnal meg tudták műteni az akkori kedvese lábát!

„A röntgenfelvételt készítő szakember nagyon megdicsért, azt mondta, nagyon ügyes vagyok, hogy ennyire képben voltam. Az orvos viszont leszidott, hiszen kockázatos vállalkozás volt, amit tettem. Hivatalosan az lett volna a legjobb megoldás, hogy azonnal hívom a mentőt, én pedig nem nyúlok hozzá a lábához, de úgy éreztem a pillanat hevében, hogy cselekednem kell” – árulta el lapunknak a 38 éves színművész.

Fontosnak tartja a jótékonykodást Mészáros ezen kívül abban is hasonlít Doktor Balaton karakteréhez, hogy neki is nagyon fontos a jótékonykodás. Gyakran vesz részt a 10 millió fa nevű szervezet rendezvényein, akik annyi fát ültetnek minden évben, ahányan születnek.
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

András Mészáros (@mszrsndrs) által megosztott bejegyzés

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek