SZTÁRDZSÚSZ

Vajna Timi befeküdt a kórházba: mindent megtesz, amit lehet, már túl van a műtéten

A modell másodszor feküdt kés alá annak érdekében, hogy gyermeke szülessen. Most épp Budapesten kezelik.
  • Szerző: Ripost

Egy év távollét után, pár nappal ezelőtt landolt a fővárosban Vajna Tímea gépe, Andy Vajna özvegye egy rövid ideig a szülőföldjén marad. Timi – mint az Instagram-posztjaiból kiderül – nemcsak családlátogatáson van itt, hanem egy fontos ügyet is szeretne elintézni: testének minden porcikáját felkészíteni arra, hogy végre babája születhessen. A híresség pénteken reggel egy budapesti magánklinikáról jelentkezett be, ahova a kedvese is elkísérte.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Fotó: Bors

Nem titok, Vajna Timit idén augusztusban jegyezte el Zoltán, akivel Los Angelesben tervezik a közös jövőt. Lesz hol lakniuk, hiszen a modell átszámítva 2,6 milliárd forintért vásárolt egy 650 négyzetméteres ultramodern ingatlant az angyalok városában, de mit ér a szép ház gyermekzaj nélkül?

Timi 38 éves, és mindenképpen szeretne édesanya lenni. Korábban sokszor mesélt arról, hogy csak úgy érezheti teljesnek az életét, ha lesz egy pici ember, akiről gondoskodhat, akinek megmutathatja a világot.

Fotó: Bors

Feltételezhető, hogy bár nagyon akart, spontán eddig nem sikerült teherbe esnie. Ezt a gyanút erősíti a tény, hogy Vajna Timi immár másodszor veszi igénybe az orvostudomány segítségét. Először augusztusban műtötték meg az Egyesült Államokban, akkor az endometriózisa miatt, most pedig Budapesten vonult kórházba, szintén a remélt terhességgel kapcsolatban: méhtükrözést hajtottak végre rajta egy díjnyertes meddőségi klinikán. Az altatásban végzett beavatkozás rutinnak számít és nagyban segít az orvosoknak tiszta képet alkotni a terhesség esélyeiről.

Timi bizakodó, a pénteken elvégzett vizsgálaton ott volt vele a párja, Zoltán is, aki a jelenlétével igyekszik támogatni a kedvesét – írja a Bors.

Andytől már nem lehet gyereke

Vajna Timi és két éve elhunyt volt férje, Andy Vajna egy amerikai spermabankban mintát helyeztettek el, de végül sosem használták fel.

„Már nem lesz gyermekem tőle. Nem lehet, mert megsemmisítettem Andy mintáját. Nem tudtam tovább fizetni a tárolást az amerikai spermabankban. (…) Legbelül úgy érzem, hogy Andy halálával új életet kell kezdenem” – nyilatkozta Timi még 2019 augusztusában.

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Így lesz tökéletes a linzertészta
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?