Létrehozva: 2019.10.26.

Szomorú karácsonyra készül: ezért nem ünnepel Vajna Tímea

Napokon belül repülőre ül, és a tengerentúlra utazik Vajna Tímea. Andy Vajna özvegyének rengeteg teendője van Amerikában. Úgy érzi, mindenre felkészült, ám egy valamire képtelen! Még nem tudja, hogyan vészeli át az első karácsonyt férje nélkül.

Szerző BDF

Hamarosan végleg lezárhatja itthoni életét Vajna Tímea. A néhai kormánybiztos, Andy Vajna özvegye a Ripost-nak elmondta, hogy novemberben elhagyja Magyarországot, és jó időre Amerikába költözik. Az üzletasszony hónapok óta tudatosan készült az utazásra.

Fotó: Markovics Gábor

„Novemberben megyek ki”- kezdte a Ripost-nak Vajna Tímea, aki szinte már mindent összecsomagolt régi életéből.

A Ripost megtudta, hogy a budai villa, ahol Andyvel élt sem a régi már. Időközben sok holmit eladott, és elajándékozott a rászorulóknak. Minden mást pedig bedobozolt, amit átmenetileg az ingatlan alagsorában található edzőteremben helyezett el. Csupán a legfontosabb tárgyakat viszi magával a tengerentúlra. Azokat, amikhez érzelmileg is ragaszkodik.

Mégis éppen érzései elől menekül Amerikába. Azt mondja, képtelen tovább élni az egykori közös otthonukban, hiszen minden a férjére emlékezteti. Egy nap sem telik el, hogy ne siratná és ne szenvedne a januárban elhunyt filmproducer hiányától.

„Ha véget ér a hagyatéki eljárás, Amerikába költözöm, ott telepszem le, mert itt minden Andyre emlékeztet” – árulta el még augusztus elején a Bors-nak Tímea. Amint a Ripost is beszámolt róla, Magyarországon lezárult a hagyatéki eljárás. A cégbíróság az özvegyet nevezte ki a megboldogult kormánybiztos kizárólagos örökösének. Ám a hosszadalmas folyamatnak továbbra sincsen vége. Amerikában még mindig zajlanak a tárgyalások.

„Novemberben még sok kört kell futnom az amerikai ügyvédeimmel, minden bizonytalan még” – magyarázta a Ripost-nak az özvegy, aki komoly megpróbáltatások elé néz a tengerentúlon. Amellett, hogy az amerikai állampolgársághoz szükséges papírokat intézi, a közelgő ünnepekre is fel kell készülnie lelkileg. Ez lesz az első karácsonya Andy nélkül, amit egyedül, magányosan tölt majd a tengerentúlon.

„Sajnos a karácsonyt a családom nélkül töltöm kint az USA-ban, egyedül. Ez a karácsony más lesz, mint a többi. Most a férjem nélkül...„ – csuklott el Tímea hangja.

„Remélem nem fogom végigsírni az egészet. Nem lesz se karácsonyfa, se családi összejövetel, se finom ételek” – folytatta az özvegy, aki gyászában is ott segít, ahol csak tud.

”Ilyenkor arra gondolok, hogy hány olyan pici gyermek, család van, akiknek nem kerül finom étel az asztalukra és nem kapnak ajándékokat. Karácsony előtt is megpróbálok ott segíteni, ahol tudok.”

Szerző BDF

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghalt a Harry Potter-filmek sztárja

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

life.hu

Hózáporra és fagyra is számíthatunk: ennyit kell még várni a nyárias időre

hirtv.hu

Támadás ért egy iraki katonai támaszpontot

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

"Bomba Istennő" – megőrülnek a férfiak Kiszel Tünde dekoltázsáért

SZTÁRDZSÚSZ

Molnár Nini spórolásra biztatja az embereket: „Ne add fel idő előtt”

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci