Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.01.15.

Tündéri fotók: így még sosem láttad Béres Alexandra lányait

A fitneszedző gyerekkora óta él-hal a síelésért, már 6 éves korában felvitték a szülei a Normafára. Ezért minden vágya az volt, hogy a gyerekei is megismerkedjenek ezzel a gyönyörű téli sporttal.

Béres Alexandra örömmel állt a SKI43 – Ski for free országosan meghirdetett jótékony kezdeményezése mellé. Alexandra a családjával csúszott az eplényi Síarénában, ahol a szezon végéig közel 20.000 általános iskolás diák ismerkedhet meg ingyenesen a síelés és a snowboardozás élményével.

Köztük a fitneszedző lányai, Panna és Flóra.

Fotó: Szécsi István

„A SKI43 egy remek kezdeményezés, ugyanis itthon nem minden általános iskolás gyermek ismerkedhet meg a téli sportokkal. Én szerencsés voltam, mivel már 6 éves koromban felvittek a szüleim a Normafára és beírattak az ottani síiskolába, így nagyon korán találkoztam a síeléssel. Sőt, egy ideig azt sem lehetett tudni, hogy a ritmikus gimnasztika, vagy a síelés lesz az igazi szerelmem, még sí-diákolimpián is indultam. Végül azért maradtunk a gimnasztika mellett, mert azt napi szinten tudtam gyakorolni, a síelést pedig csak hétvégén. Az utóbbi azonban életem szerelme maradt” – meséli Alexandra.

Fotó: Szécsi István

„Nagyon örülünk, hogy Alexandra, mint a síelés szerelmese állt a kezdeményezésünk mellé. A programba jelentkező diákok térítésmentesen, kétórás síbérletet és szakképzett oktatói segítséget kapnak, valamint igény szerint sífelszerelést is biztosítunk számukra az eplényi Síarénában. Mindezen túl buszonként ingyenes host kíséri a csoportokat a megérkezéstől a távozásig, valamint étkezést biztosítunk és játékos feladatokkal is kedveskedünk nekik. A programra egészen március elejéig vannak még szabad helyek, szeretettel várjuk a minimum 20 fős osztályok, közösségek jelentkezését a nem mindennapi élményért” – teszi hozzá Boós Imola, a SKI43 program marketing vezetője.

Fotó: Szécsi István

Alexandra anno minden évben Szlovákiába ment csúszni ugyanis a szomszédukban lakó testnevelő házaspár szervezte a buszos utakat

„Ahogy tudtam, a gyerekeimet is megismertettem a síeléssel, a picik még a tanpályán ügyeskednek szakképzett oktató segítségével, a testvérem fiai pedig már velünk csúsznak. Szerintem fontos, hogy egy jó oktató és ne a szülő tanítsa meg a gyerekeket síelni, mert ő rendelkezik a kellő tapasztalattal, felkészültséggel. Szuper, ha már gyerekkorban megszerzik a kicsik ezt a tudást, mert a későbbiekben minden sokkal egyszerűbb lesz, és a sport mentálisan, lelkileg is nagy hatással van a gyermekekre, felnőttekre egyaránt” – folytatja Béres Alexandra.

Fotó: Szécsi István

„Nálunk a síelés mindig egy kalandos családi élmény, amikor önfeledten élvezzük az együtt töltött időt. Számtalan vicces pillanat színesíti a síeléseinket, a közös családi pillanatok teszik felejthetetlenné az élményeinket” – zárja a fitneszedző.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel