RETRO RÁDIÓ

Nagyobb a baj, mint hitték: Műteni kell az Exatlon sérült sztárját

Nem úszhatja meg a műtétet Szabó Franciska
ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2021. 03. 22. 21:45

Szabó Franciska súlyos balesetet szenvedett a játékban, amit nem is folytathatott tovább. A Bajnokok versenyzője már itthon van, vizsgálatokra vár.

Nagyobb a baj, mint hitték. Szabó Franciska azt mondja, 99 százalék, hogy műteni kell majd a lábát. Mint ismeretes, az Exatlon játékosa verseny közben sérült meg csúnyán, és bár hitt a gyógyulásban és a visszatérésben, végül el kellett hagynia a versenyt.

Nem úszhatja meg a műtétet Szabó Franciska (Fotó: TV2)

„Korábban már volt egy bokaficamom, hamar vissza tudtam állni a versenybe. Ezért is hittem azt, hogy minél hamarabb vissza tudok majd állni. Engem is meglepett a hír, amikor Laci közölte, hogy három szalag szakadt el, kettő részlegesen. Kilencvenkilenc százalék, hogy majd műteni kell” – mondta el a Mokkában szomorúan Franci.

„Most még MR-vizsgálat vár rám. Az egyik legjobb bokaspecialistához fognak beutalni” – tette még hozzá.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.