Létrehozva: 2021.08.24.

Mérhetetlen fájdalom: elhunyt a Rolling Stones legendás zenésze

Nyolcvanéves korában meghalt Charlie Watts, a Rolling Stones együttes dobosa.

Nyolcvanéves korában meghalt Charlie Watts, a Rolling Stones együttes dobosa – jelentette be kedden az angol zenész ügynöke.

„Mérhetetlen szomorúsággal jelentjük be szeretett Charlie Wattsunk halálát. Csendesen hunyt el családja körében egy londoni kórházban a nap folyamán – közölte Bernard Doherty.

Charlie Watts – a Rolling Stones többi tagjához hasonlatosan – elpusztíthatatlan, örökéletű zenésznek tűnt © AFP

”Charlie gyöngéd férj, apa és nagyapa volt, valamint a Rolling Stones tagja, nemzedékének egyik legnagyobb dobosa„ – tette hozzá.

A Rolling Stones augusztus elején jelentette be, hogy Charlie Watts nélkül kezdi őszi turnéját az Egyesült Államokban a dobos egy nem részletezett orvosi kezelése miatt.

Szóvivője akkor arról beszélt, hogy Watts sikeres kezelésen esett át, de az orvosok arra jutottak, hogy pihenésre van szüksége a felépüléshez.

A csöndes, mindig elegáns Wattsot gyakran együtt említették Keith Moonnal, Ginger Bakerrel és más zenészkiválóságokkal, mint a legjobb dobosok egyikét.

Charles Robert Watts egy londoni teherautósofőr fiaként látta meg a napvilágot 1941 június 2-án. Tízévesen fedezte fel a dzsesszt, Miles Davis és John Coltrane muzsikája annyira lenyűgözte, hogy elhatározta, ő is zenész lesz. Rövid ideig bendzsózott, majd elcserélte hangszerét egy pergődobra. Formális képzést nem kapott, dzsesszklubokban, koncerteken leste el a játék csínját-bínját.

Művészeti iskolát végzett, majd egy reklámügynökségnél helyezkedett el, esténként pedig zenélgetett. Dzsesszkombókban kezdte (a műfaj szeretete később sem veszett ki belőle), majd Alexis Korner bluesbandája következett. Itt ismerte meg Brian Jonest, aki bemutatta néhány zenekaralapításon fáradozó barátjának.

Charlie-t is hívták, de ekkor még nemet mondott, csak alkalmi fellépéseket vállalt, és előrelátó módon munkahelyéről sem lépett ki. Erre csak akkor szánta rá magát, amikor a Rolling Stones hosszú távú szerződést kapott egy londoni klubban.

Először 1963. január 12-én, az Ealing Blues Clubban játszott velük. ”Nekem ez is csak egy állásajánlat volt„ – mondta később, hozzátéve: soha nem gondolta volna, hogy a rockzenetörténet egyik meghatározó formációjának tagja lesz.

Azóta is a világ leghosszabb életű rock and roll zenekarának tagja volt, az ”alapító atyák„ közül már csak ő, az énekes Mick Jagger és a gitáros Keith Richards maradt (Brian Jones meghalt, a basszusgitáros Bill Wyman jó két évtizede kilépett), és Charlie volt a korelnök.

A banda minden stúdiólemezén ő játszott, és bár nem volt virtuóz, precíz és megbízható alapot adott a csapatnak, társai is elismerik, hogy nélküle nem jutottak volna a csúcsra. Ahogy ő maga mondta: nem a ritmust adja, csak szinte észrevehetetlen késéssel követi Richards gitárját.

Charlie mindig is a banda legnyugodtabb, legzárkózottabb tagja volt, a nyilvánosság előtt csak ritkán mosolygott. Miközben társai vadul tobzódtak a „szex és drog és rock and roll” életérzésben, őt hidegen hagyta minden őrület. Nagy balhékban nem vett részt, nincs róla rendőri nyilvántartás, nem voltak sem drogbotrányai, sem nőügyei. Kipróbálta ugyan a heroint és néha túlságosan is a pohár fenekére nézett, de mindkét káros szenvedélyéről önerőből szokott le. Még azelőtt nősült meg, hogy az együttes befutott volna, és haláláig a feleségével élt, egy lányuk született. Megmaradt józan ”zenei szakmunkásnak„, utált távol lenni az otthonától, de belátta: ha az ember egy banda tagja, akkor utaznia és zenélnie kell.

Szíve mélyén dzsessz zenésznek tartotta magát, így a nyolcvanas évektől a turnék között dzsesszfesztiválokon lépett fel, hol saját kvintettjével, hol 32 tagú zenekarával. Dzsesszlemezeket készített, könyvet is írt a legendás szaxofonos Charlie Parkerről, akinek természetesen a szerzeményeit is feldolgozta. A képzőművészet is kedvelt elfoglaltsága volt, lemezborítókat tervezett (többek között a Stones Between The Buttons című korongját), turnélogókat készített. Emellett az amerikai polgárháború történetét tanulmányozta, fegyvereket gyűjtött, kutyákat és lovakat tartott.

A láncdohányos dobosnál 2004-ben torokrákot diagnosztizáltak, ezért rövid kihagyásra kényszerült, de szerencsére teljesen felépült. Azt mondta, addig marad a bandával, amíg Sir Mick és Keith nem dönt a visszavonulás mellett.

A Stones öt éve Kubában adott történelminek nevezett koncertet, a kommunista országban, ahol zenéjük a legutóbbi időkig be volt tiltva, félmillió ember gyűlt össze ingyenes fellépésükön. Legutóbb 2017-ben indultak világ körüli turnéra, 2020-ban pedig a koronavírus-járvány ellen küzdő egészségügyi dolgozók javára rendezett jótékonysági koncerten léptek fel, ugyancsak tavaly nyolc év után jelentkeztek új dallal.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét