SZTÁRDZSÚSZ

„Nekem ez a csoda„ – a kórházból élőben jelentkezett Schobert Norbi

Friss híreket kaptunk a kórházból, egyenesen Norbitól.
  • Szerző: Ripost

„Nem bírom ki, hogy ne élőzzek egy kicsit„ – így kezdte élő videóját Schobert Norbi, aki a kórházból jelentkezett be nemrég közösségi oldalán.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

„Bejött hozzám egy vendég meglátogatni” – folytatta Norbi, aki mellett ott ült pártfogoltja, Rácz Géza. „Az az egészben a fantasztikus dolog – itt vagyok ilyen utolsó napos megfigyelésben -, hogy úgy jött be Géza hozzám, hogy rendesen vonatra, villamosra, buszra szállt„ – mondta Norbi, majd a fiúhoz intézte szavait: „Te önállóan, egyedül eljöttél Pándról ide hozzám, a kórházba meglátogatni.”

„Igen, mert nagyon fontos vagy nekem„ - vette át a szót Géza, aki a fitneszgurunak köszönhetően már 110 kilótól szabadult meg.

„Nem vagyok még abban a formában, hogy nagyon boldogan bejelentkezzek, de komolyan mondom, hogy elképesztő” – mondta Norbi mosollyal az arcán, meghatottan. Hozzátette, hogy tavaly nyár elején a legmesszebb pont, ahova Géza el tudott menni, az a ház eleje volt. Eddig Norbi látogatta sok hónapon keresztül, most pedig magától bement hozzá, ami hatalmas dolog.

„Ez annyira jóleső érzés nekem! Csak ez számít!„ – mondta a fitneszguru, majd büszkén folytatta. „Vannak még csodák, nekem ez a csoda, hogy Géza bejött hozzám.”

Sorait azzal zárta, hogy hamarosan otthon lesz, és akkor egy egészen más Norbi tér vissza: aki csak a jó dolgokkal foglalkozik, nem a stresszel.

Íme a videó:

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?