Létrehozva: 2019.12.30.

Öt titok, amit eddig nem tudtál Nanushkáról

Nanushka meghódította a nemzetközi divatipart, és itthon is töretlen sikernek örvend.

Sándor Szandra, gyerekkori becenevén Nanushka, 37 éves divattervező. Budapesten él, de a világ számos városát nevezhetnénk a lakhelyének, annyi időt tölt külföldön, főként a divat fővárosaiban. A London College of Fashionre járt, ahol divattervezést tanult, majd hazajött és megalapította a Nanushkát.

Édesanyja a vasfüggöny leomlását követően az elsők közt kezdett gyermekdivattal foglalkozó vállalkozásba, így Szandra már egészen kislány korában megismerkedett a divatszakmával.

Divatmárkája 2006 óta érhető el a magyar közönség számára. Első elismeréseit nagyon hamar megszerezte, 2008-ban a Forbestől A jövő ígérete díjat kapta. 2016-ban, Baldaszti Péter csatlakozását követően vállalkozása nyitott a nemzetközi piac felé, ma már állandó üzlete van a New York-i Sohóban, kreációit pedig olyan hírességek hordják, mint Rihanna, Hailey Bieber vagy Emma Watson.

Sandra Sandor

Nanushka karriere tehát töretlenül ível felfelé, amiért kőkeményen megdolgozott. A munka mellett a magánéletben is sikeres, jegyben jár és már a családalapításon is gondolkodik. A munkáit már sokan ismerik, de nem mindenki láthat be a kulisszák mögé, ahol kiderül, ki is ez a szerény, de céltudatos lány. Összeszedtünk néhány olyan érdekességet, amikből színesebb képet kaphat mindenki Sándor Szandráról.

1. A kollekcióit mesék ihletik

Szandra kislányként nem királykisasszonyokat rajzolt, viszont imádott öltözködni és odavolt a szép ruhákért. Bevallása szerint a rajzolásban sosem volt és a mai napig sincs kiemelkedő tehetsége, de szerencsére a tervezéskor nem is ez a fő feladata. Gyermekkora óta rajong a mesékért, ezek szolgáltatják az alapot egy-egy ruhához vagy kollekcióhoz is. A világszép nádszálkisasszony az egyik kedvenc meséje, és A madarak tanácskozása, valamint a Vidd hírét az Igazaknak című könyv is inspirálta.

2. Szülei közgazdásznak szánták

Még csak 17 éves volt Szandra, amikor a továbbtanulás szóba került otthon. A szülei közgazdasági pályára szánták. Édesanyának egy gyerekruhákkal foglalkozó vállalkozása volt, viszont hiányzott a családból az, aki a pénzügyekhez ért. Az volt a tervük, hogy egy napon lányuk veszi át a boltot, és még sikeresebbé teszi. .Akkor egy két tannyelvű külkereskedelmi gimnáziumba járatták, de Szandra tudta, hogy más lesz az ő útja. Bár a szülei pénzügyi területre szánták végül elfogadták lányuk érveit. Szandra apukája szerette volna, ha Szandra tökéletesen elsajátítja az angol nyelvet, így amikor kiderült, hogy felvételt nyert a London College of Fashionre, még inkább támogatta elszánt lányát.

3. Élete első alkotására nagyon büszke

A legelső ruhadarab, amit Sándor Szandra tervezett, egy különleges kabát volt, tradicionális japán szabással, és cseresznyefavirág hímzéssel. Máig olyan alkotásnak tartja, amire büszke lehet, és a mostani kollekcióiban is megállná a helyét.

4. Rajong a finom ételekért

Egy korábbi interjúban elmondta, bár szeretett Londonban éli, nem véletlenül jött haza. A honvágyán kívül a hazai ízek is visszacsábították. Állítása szerint imád enni, bele tud feledkezni a finom falatokba. Szívesen utazgat Magyarországon, a Balatonhoz vagy épp Tokajba, ahol a finom borokat sem veti meg.

5. Szeretne anya lenni

Rengeteg energiát és időt, az egész életét áldozta a tervezésre, a divatra, az üzletre. 37 évesen azonban már érthető módon vágyik az anyaságra. Minden esélye meg is van rá, hogy hamarosan családot alapítson, hiszen boldog párkapcsolatban él. Vőlegényével, Ballaszti Péterrel – aki egyébként a Nanushka ügyvezető igazgatója is egyben – abszolút egyetértenek abban, hogy a következő nagy projekt az életükben egy kisbaba lesz.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Miley Cyrust brutálisan összeverték egy női vécében

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

metropol.hu

Óriási meglepetés érheti Szoboszlait: kiderült, ki lehet a Liverpool új edzője

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

hirtv.hu

Megfenyegették a HírTV stábját Monfalconéban + videó

origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondoltad volna: ilyen ajándékokat kapott Schobert Norbi a családjától!