Létrehozva: 2019.12.31.

Összefogtak a sztárok, fontos ügy mellett kampányolnak

Kovács Patrícia és Polgár Tünde is felszólalt az ügyben: Ne petárdázz!

Hazánk hírességei is kiállnak az állatok mellett, és arra buzdítják az embereket, hogy a házi kedvencek biztonsága érdekében, felejtsék el a petárdát szilveszterkor. Kovács Patrícia egyike azoknak, akik évek óta felszólalnak a témában, idén azonban csak egy tömör, de annál lényegre törőbb kijelentést tett.

Fotó: NőComment! / Spektrum Home

„Bulizni menő, petárdázni nem!” – fogalmazott a színésznő, akinek véleményén több állatbarát is osztozik, akik remélik, hogy idén sikerül még jobban visszaszorítani a petárdázó embereket. Polgár Tünde pedig a fiatalabb generáció felé nyitott. A luxusfeleség az Instagram-oldalán tett közzé egy bejegyzést, kutyája nevében.

„Zeusz vagyok, két éves német juhász, nagykutya, de a petárdáktól én is megijedek! Tudom, hogy örültök az év végének, de arra kérlek titeket, hogy ne petárdázzatok ész nélkül! Mi, állatok is a városban élünk, szeretünk, imádunk titeket, embereket! Tegyétek meg, hogy petárda helyett inkább másra költötök, és nem teszitek rémálommá az életünket!” – olvasható a bejegyzésben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének