Létrehozva: 2021.02.24.

Ördög Nóra férje is megszólalt a kisboltos balhéról: Itt a teljes igazság

Ördög Nóra néhány napja sírva jelentette be a Facebook-oldalán, hogy el kell költöztetniük a balatonakarattyai kisboltjukat.

Ördög Nóra és férje, Nánási Pál elkeseredve jelentették be a hírt, hogy el kell költöztetniük a kisboltjukat Balatonakarattyán. Mint ismeretes, a helyiek többször is nemtetszésüket fejezték ki, amiért rengetegen jártak az üzlethez, és sok autó torlódott fel, parkolt le a picike, csendes utcában. Bár Nóráék saját pénzen parkolót is építettek volna, végül ez sem segített. A történtekkel kapcsolatban most Nánási is megtörte a csendet.

Ördög Nóra férje elmondta az igazságot (Fotó: Ripost)

„Nagyon köszönjük nektek azt a rengeteg pozitív üzenetet, amit a napokban küldtetek nekünk, nagyon sokat jelent. Mint általában minden balhés dologról, erről is szívesen írnak a lapok, netes oldalak mindenfélét. De szeretnénk, ha tudnátok, hogy minden okés, ezerrel dolgozunk a háttérben, a költözés gondolata már régóta porondon volt, és igyekszünk a lehető legjobbat kihozni a kialakult helyzetből. Megyünk előre a békés megoldásokat továbbra is szem előtt tartva – fogalmazott a fotós az Instagram-oldalán.

Az üzlet hamarosan egy olyan helyre költözik Balatonakarattyán, ahol több parkolási lehetőség van, és nem zavarnak senkit az autók. Ám Nóráék addig is arra kérnek mindenkit, hogy kizárólag gyalogosan látogassák a kisboltot.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Nánásiék (@nanasiekhivatalos) által megosztott bejegyzés

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját