Létrehozva: 2020.06.10.

Nyertes Zsuzsa: Büszke vagyok arra, hogy nem omlottam össze!

A népszerű színésznőt is megviselték a négy fal között töltött töltött hónapok, ám a nehéz időkben sem hagyta el magát, odafigyelt a testére és a lelkére is.

Fitten és egészségesen vészelte át az önkéntes karantént Nyertes Zsuzsa! A népszerű színésznő nem tagadja, hogy eleinte megviselték az elmúlt három hónap eseményei, de nem engedte meg magának, hogy elfogja a kétségbeesés.

Fotó: MTI

Pedig Zsuzsa – a többi színészhez hasonlóan – nehéz helyzetbe került: a színházak bezárásával egyik napról a másikra elveszítette a munkáját, ráadásul azt sem tudhatta pontosan, mennyi időre.

„Emlékeim szerint soha nem voltam ennyi ideig távol a színháztól. A lányom, Zsuzsóka születése után néhány héttel már főszerepet játszottam, tehát elmondható, hogy a színpad valóban az életem része. A járványhelyzet azonban mindent felülírt, és eleinte nem tudtam mitévő legyek” – mondta el a Ripost-nak a népszerű színésznő, aki nem akart a bezártság heteiben sem elkényelmesedni.

„Nagyon büszke vagyok arra, hogy minden esetben átlendültem a holtponton, és pozitívan tudtam felfogni a helyzetemet. Sokat mozogtam, a lelkemmel is foglalkoztam, nem híztam el, és testileg-lelkileg felfrissülve várom, hogy újra dolgozhassak. Felkérések már vannak, és bízom benne, hogy ezeket az előadásokat meg is lehet majd tartani” – fogalmazott Zsuzsa.

A színésznő tudja, hogy a vírus még itt van, és kissé tart attól, hogy a színház őszi évadát egy esetleges második hullám hiúsítja majd meg.

„Az elmúlt hónapok bebizonyították, hogy sajnos bármi megtörténhet. Mindenesetre remélem, hogy szeptembertől minden visszaáll a rendes kerékvágásba. Én pozitívan tekintek a jövőbe, és ebből a helyzetből is próbálom a legtöbbet kihozni. Ezt javasolom mindenkinek!”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

mandiner.hu

A Nike kissé merészre szabta az amerikai női atléták olimpiai meze bikinivonalát, a sportolók felháborodtak!

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Kiderült a titok: megtudtuk Szegedi Fecsóék pici babájának a nevét

SZTÁRDZSÚSZ

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek