SZTÁRDZSÚSZ

Nagy a baj: Már gyógyszerre is alig van pénze Boros Lajosnak

Két éve nyitott szívműtéten esett át, és bár azóta megerősödött, drága gyógyszereit állandóan szednie kell.
  • Szerző: Angie

Évekkel ezelőtt Bochkor Gáborral imádták őket a rádióhallgatók, ám idővel nem csak Boros Lajos, de Bochi karrierje is megkopott.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

A körülmények ellenére azonban, valahogy mindig visszaültek a nyeregbe. Gábor épp a hetekben jelentette be, hogy két év kihagyás után ismét reggeli műsort vezethet, Lali király azonban nem volt ilyen szerencsés. Nyitott szívműtéte után sokáig lábadozott, sőt, 5 hétig kómában volt, mielőtt visszatért a családjához. Azóta jobban van, ám a munkában nem találta meg stabilan a helyét. Alkalmi rádiózásból tartja fenn magát, de saját bevallása szerint egyre sürgetőbb lenne egy jól fizető állás.

„Néha kicsit depis a dolog, de nagyrészt kiegyensúlyozott vagyok. Most az a feladatom, hogy lefussak néhány kört az ismeretségi körömben, hogy kiderüljön, van-e arra lehetőség, hogy elhelyezkedjek, hogy a költségeimet a gyógyszereimet ki tudjam fizetni. Ennek prioritása van, ez ügyben teszek most lépéseket. Amennyiben kudarc lesz a vége, akkor is ki kell találnom valamit, hogy családfenntartóként gondoskodjak mindenről” – árulta el Boros, aki igyekszik vidám maradni, a legnyomasztóbb pillanatokban is, és minden lehetőséget megragad. Nemrég visszatért a régi, standupos gyökereihez is, mert mint kiderült, negyven évvel ezelőtt azzal kezdte a pályát.

Mostanság is lett volna fellépése, ám a koronavírus közbeszólt. „A vírus előtt már volt előadásom, de azóta sajnos nem állhattam színpadra. Ez a próbálkozás is arról szólt, hogy az élvezet mellett igyekeztünk pénztermelő tevékenységet végezni. Szerettem volna megtudni, hogy a dumával vagy a zenével, a dumának nevezett zenével, vagy a zenének nevezett dumával lehet inkább sikereket elérnem” – találgatott Boros Lajos, aki optimistán várja az új lehetőségeket.

Ripost előfizetés banner

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?